Hírek

A gazdaság kettészakadásával fenyeget az árak és a bérek versenyfutása

A bérek emelkedését nehéz visszafogni, az ár–bér spirál a gazdaság széttagoltságát erősíti – figyelmeztet Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára.

Versenyben az árak és a bérek, egyelőre a bérek diktálják az ütemet

A KSH friss adatai szerint 2022 első negyedévében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 508 300, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 519 600 forint volt, 21 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiemelkedő növekedést elsősorban a honvédelmi és a rendvédelemi hivatásos állomány hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatásának kifizetése (fegyverpénz), az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremelések, valamint a minimálbér- és a garantáltbérminimum-emelés magyarázzák.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 338 000 forintot ért el az első negyedévben, ez szintén 21 százalékos emelkedést jelent. A fogyasztói árak 8,2 százalékos emelkedését figyelembe véve a reálkereset 11,8 százalékkal emelkedett az első negyedévben. Árnyalja a képet, hogy a medián keresetek valamivel kisebb mértékben emelkedtek. (A medián kereset az az összeg, amelynél ugyannyian kapnak többet, mint amennyien kevesebbet.) A bruttó kereset mediánértéke 382 000 forint volt az első negyedévben, ez pedig „csak” 14,0 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

Fotó: wikimedia

Egyre erősebb a gazdaság széttagoltsága

A bérek emelkedését nehéz lassítani, mivel számos szektorban továbbra is súlyos munkaerőhiánnyal küzdenek. A keresleti nyomás – a koronavírus-járványból való kilábalás és újraindulás, továbbá az állami ösztönzők és juttatások okán – nagyon erős, a piac egyelőre elbírja az áremeléseket – mondta el az Üzletem.hu-nak Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára, aki szerint a következő hónapokban hasonló adatokat láthatunk majd, hiszen az immár 10 százalékhoz közelítő infláció az előrejelzések és a várakozások szerint csak az év második felében mérséklődik.

A folyamatok ugyanakkor a különböző szektorokat eltérően érintik, a gazdaság széttagoltsága egyre nagyobb – figyelmeztet a VOSZ főtitkára. A messze az átlag fölött emelkedő élelmiszerárak még fedezik az itteni bérek emelkedését, a lassabban dráguló ágazatokban viszont könnyen elakadhat az ár–bér spirál. Ha az orosz-ukrán háború hatásai, az energiaárak elszabadulása vagy más, előre nem látható okok miatt a harmadik, negyedik negyedévben erősebb visszaesés alakul ki, akkor a leginkább érintett területeken akár nagyobb arányú leépítésekre is sor kerülhet.

agrotrend.hu / uzletem.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook