Hírek

A generációváltásról igenis beszélni kell

Egyre nagyobb problémát jelent a korszerű ismeretekkel rendelkező fiatal gazdálkodók alacsony aránya.

– Az iparhoz hasonlóan agrárterületen is erősíteni kell az egyetemek és a termelés kapcsolatát, szélesítve a duális képzés lehetőségeit és összekapcsolva a termelést a kutatás-fejlesztéssel – mondta megnyitó beszédében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) által szervezett konferencián pénteken. A miniszter hangsúlyozta: az ágazat tartalékainak kiaknázása érdekében szükséges az innovatív ismeretekkel rendelkező, együttműködésre nyitott fiatal gazdálkodók számának emelése. A legutóbbi adatok szerint a gazdálkodók 58 százaléka 55 év feletti, míg a 35 év alattiak aránya a szektorban csupán 6 százalék.

Varga Mihály a szakképzés átalakításáról szólva kiemelte: a szakképzés és a felsőoktatás átalakítása kapcsán figyelembe kell venni, hogy a piacnak kell meghatároznia, hogy mire van szükség, az oktatásnak pedig az eddigi kínálati helyett keresletalapúvá kell válnia.

Háromezer fiatal gazda pályázatra számítanak az idei évben – fotó: Rich Pomerant

A fiatal gazdák számára a 2014-20-as uniós költségvetési időszakban mintegy 80 milliárd forint támogatási lehetőség áll rendelkezésre. Ebből az összegből 38 milliárd forint fordítható a fiatal gazdálkodók induló támogatásának finanszírozására, amely első értékelési szakaszának zárása idén március 31. A támogatás összege egy-egy gazda esetén 40 ezer euró, azaz hozzávetőlegesen 12 millió forint. 

– Mindenképpen azt szeretnénk, hogy a korábban is valóban mezőgazdaságból élő és már meglévő fiatal gazdákhoz jussanak el ezek a pénzek, ne pedig azokhoz, akiknek jó pályázatírója van. A tényleges mezőgazdasági szakmai gyakorlatra is pontszám jár a pályázaton, próbáltuk idén gyakorlatiasabbá tenni az induló fiatal gazda támogatást – mondta Viski József, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára.

Az alábbi felhívások esetén a fiatal gazdáknak a vidékfejlesztési program keretéhez való hozzájutásban külön források lesznek elérhetőek:

  • agrárgazdasági felhívások és felkészítő tréningek: kötelező képzés, plusz a kötelező képzésen túl lehetőségek, amelynek jogosultjai a 6.1 intézkedésben támogatást nyert fiatal gazdálkodók.
  • szakmai tanulmányutak és csereprogramok: fiatal gazdálkodókkal történő tapasztalatcsere a termelés, feldolgozás és értékesítés, vállalkozás vezetése területén.
  • szaktanácsadás: a támogatást elnyert fiatal gazdák részére egyedi és célzott rendszeres segítségnyújtás a gazdaságuk felépítésében, teljesítményének javításában, a támogatási feltételeknél vállaltak betartásában és az adminisztrációs kötelezettségek teljesítésében.  keretösszeg: 6.7 milliárd forint
  • szaktanácsadók képzése: mezőgazdasági szaktanácsadók speciális képzése a fiatal gazdálkodóknál jelentkező, jellemzően a termelő tevékenység és a vállalkozás beindítása körüli kihívások esetében. 

– Az egyes mezőgazdasági beruházási intézkedéseknél fognak tudni még a fiatal gazdálkodók forrásokhoz hozzájutni, 10%-kal nagyobb támogatási intenzitásban részesülnek majd – tette hozzá a helyettes államtitkár.

A gazdatársadalom életkorát illető kedvezőtlen elöregedő tendencia kérdése egy olyan komplex ügy, amely egyben sokrétű megoldást is kínál.

– A megoldás alapja minden egyéb kormányzati, központi, helyi támogató szándék mellett is az alapító és a generációváltó közötti kapcsolat és viszony – emelte ki Mikula Lajos, az AGRYA ügyvezető elnöke, aki szerint a generációváltás egy olyan folyamat, amelyet tudatosan építeni és tervezni kell. 

Bárány László, a Master Good cégcsoport alapító tulajdonosának álláspontja szerint a fiatal generációt már úgy kell nevelni, hogy megtanulhassa a tulajdonosi szemléletet. – A családi vállalkozások sikere éppen a hosszú távon való tervezésben rejlik, mindamellett, hogy a döntések is gyorsabban meghozhatók – mondta. A szakember kifejtette: ha nem történik meg időben a generációváltás, az utód ambíciója csökkenhet, súlyosabb esetben pedig az ifjabb generáció ki is éghet a generációváltás előkészítő fázisban. 

agrotrend.hu

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés