Hírek

A héten kezdődik a kötelező akciózás

Csütörtöktől a nagy boltokban húsz termékkategóriában tudnak majd jóval olcsóbban élelmiszereket venni az emberek. A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség szerint nehéz lesz követniük a vásárlóknak, hogy éppen mely termékek akciósak az adott üzletben.

Június 1-jén indul a kötelező akciózás a nagy hipermarketekben, ez azt jelenti, hogy húsz termékkategóriában tudnak majd jóval olcsóbban élelmiszereket venni az emberek. A Magyar Közlönyben május elején tették közzé, hogy a kötelező bolti akciókat 2023. június 1. és 2023. szeptember 30. között kötelesek bevezetni a kereskedők.

Az ATV Híradó riportjában elhangzik, hogy az üzemeltetőknek ezentúl egy új plakátot is ki kell rakniuk a nagy boltok bejáratához, melynek feliratán szerepelnie kell, hogy a kormány a családok védelmében új inflációellenes intézkedés mellett döntött. Emellett online felületen is fel kell tüntetni az árcsökkentéssel összefüggő tájékoztatást.

Az akció idején a kereskedő köteles egy-egy terméket legalább tíz százalékkal leértékelni, a megelőző egy hónapban alkalmazott legalacsonyabb árhoz képest. Ha például egy trappista sajt májusban 4500 forint volt, az akciót követően maximum 4050 forintot kérhet a bolt.

Fotó: wikimedia

Egy terméket egybefüggően legfeljebb két hétig lehet leárazni a kötelező akció keretében, utána másik árut kell választaniuk a boltoknak. Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára úgy véli, a vásárlóknak nagyon nehéz lesz követniük, hogy hol találják azt a 20 terméket, ami éppen akciós abban a boltban, ahova betértek. Ebben majd segítenek is a kollégák, nagyon készülünk erre az akciózásra, mert teljesen új dolgot kellett összehozni – fogalmazott.

Árstopos terméket nem lehet bevonni az akciózásba. Arról, hogy mely árukat kötelező leárazni a boltokban, itt írtunk. A kormány a szabályozástól azt várja, hogy az árak csökkentésével és a versenyhelyzet fokozásával megállítható a túlárazás, így a kötelező akciózás már a közeljövőben hozzájárulhat az infláció letöréséhez. A fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzése folyamatos lesz, az előírások megsértése az adott esettől függően 500 ezer és 3 millió forint közötti bírságot vonhat maga után.

agrotrend.hu / Index

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook