Hírek

A horgászok még januárban használhatják a tavalyi engedélyüket

Új dokumentumok nélkül horgászhatnak még az év első hónapjában a múlt évi engedéllyel rendelkező horgászok. A 2019-es évre váltott állami horgászjegyek és területi engedélyek ugyanis egységesen 2020. január 31-ig érvényesek.

Donkó Péter, a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetségének titkára elmondta, a fogási naplókat február 28-ig kell leadniuk a horgászoknak ahhoz, hogy szankció nélkül kiválthassák ez évi engedélyüket. Gond szokott lenni, hogy egyes horgászok elmulasztják a naplók összesítését, pedig ennek elmaradása esetén úgy veszik, mintha a naplót nem is adta volna le. Előírás ugyanis, hogy a horgászattal töltött napok számát összeadva fel kell tüntetni, valamint a kifogott halak súlyát fajonként összesítve be kell írni a megadott helyre – írja a szoljon.hu.

fotó: pixnio.com

Az állami horgászjegyhez tartozó fogási napló vezetésében idei évtől újdonság lesz, hogy az eddig „egyéb” összefoglaló névvel illetett halakat, zömében keszegféléket is fajonként külön kell bejegyezni.

Az állami jegy és a fogási napló is drágul az idén, előbbi 2000 forintról 3000 forintra, utóbbi 200-ról 300 forintra, tehát összesen 3300 forintot kell fizetni e dokumentumokért.

A 2019 januárjától bevezetett, a régi, kis füzethez hasonló horgászigazolványt felváltó Magyar Horgászkártya 5 évre érvényes, így a már meglévő kártyával a tulajdonosnak egyelőre nincs teendője. Aki most szeretne horgásszá válni, annak természetesen a továbbiakban is elengedhetetlen feltétele a kártya igénylése, melynek díja változatlanul 2200 forint.

– A múlt évtől ingyenessé vált horgászvizsga továbbra is díjmentes, viszont csak az első negyedévben lehet a hagyományos módon, papíralapú teszt kitöltésével letenni a vizsgát – hívta fel rá a figyelmet Donkó Péter.

– A második negyedévtől már csak elektronikus felületen keresztül lehet számot adnia a leendő horgásznak ismereteiről, a KRESZ-vizsgához hasonlóan. Aki tehát idegenkedik a számítógéptől, igyekezzen a vizsgára mielőbb bejelentkezni, hogy áprilisig még a régi formában letehesse.

Sok helyen tilos halradart használni

Donkó Péter arról is szólt, hogy a kormányhivatal előírása alapján idén már egész évben tilos halradart használni a Tisza folyó természetvédelmi oltalom alatt álló szakaszain – azaz Szolnok városi szakaszát leszámítva lényegében mindenhol. A Tiszára szóló engedély birtokában pedig a Zagyva–Tisza torkolatánál az első közúti hídig tartó Zagyva-szakaszon lehet horgászni.

agrotrend.hu / szoljon.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés