Hírek

A húsától a magjáig a mi kincsünk – Még több finomság a Gönci Barack Vigasságon

A Zemplén legédesebb hungarikuma ismét összehozza egy hétvégére a helyieket és a távolról érkezőket. Mindazok, akik 2018. július 6-7. között Boldogkőváralja felé veszik az irányt, töményen kapják a finomságokat és a programokat a Gönci Barack Vigasságon.

A pálinkák, lekvárok, szörpök, koktélok, édességek mellé koncerteket, családi programokat kaphatunk, és mostantól az egészségtudatos szemlélet és az összefogás is erősödik – tájékoztattak közleményükben a program szervezői.

“Két fontos célunk van”– kezdte Czakó Mónika a 2012 óta évente megrendezett fesztivál főszervezője, a Bestillo Pálinkaház egyik tulajdonosa. “Azon kívül, hogy a hozzánk érkező vendégeknek szeretnénk kedveskedni, a helyiekben is szeretnénk tudatosítani, hogy milyen csodálatos és sokoldalú gyümölcs terem a mi tájunkon. Legyünk büszkék arra, hogy sárgabarackunk híres hungarikum, használjuk azt a szó nemes értelmében, és tegyünk együtt még többet az ismertségéért!”

fotó: Gönci Barack Vigasság

Mint elmondta, a földrajzi eredetvédett gönci barack nemcsak pálinkák, lekvárok, sütemények alapanyaga lehet, hanem magjának olaját és őrleményét egészséges alapanyagként fogyaszthatjuk, illetve a kozmetikai ipar is használhatja szépítő készítményeibe. “Héjastul, húsostul, magostul minden része értékes.”

Idén a pálinkaház a Stílusos Vidéki Éttermiséggel, azaz a fővároson kívüli színvonalas és újító szemléletű vendéglátóhelyeket összefogó társulással együtt tesz azért, hogy az ikonikus gyümölcs a fesztiválon és azon túl is minél kreatívabban jelenhessen meg, és minél több vendég tányérján.

fotó: Gönci Barack Vigasság

Az egyedi illatú és zamatú barackból a vigasság alatt ételt / italt kínálók szabadon inspirálódnak, és ötleteik a legkülönfélébb módon jelennek meg. Sütni, párolni, karamellizálni, aszalni, házasítani, sós ételbe, vagy italba tenni is ér.

A két napos fesztivál fő helyszíne Boldogkő vára a maga középkori hangulatával, illetve a Bestillo Pálinkák háza, valamint a Terra-Boldogkő látványpince is szélesre tárja kapuit a kóstolni vágyók és a pálinkafőzés iránt érdeklődők számára. Itt az éttermek barackos kínálatából is megjelenik néhány egyedi finomság.

agrotrend.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook