Hírek

„A kereskedőház eredményességét a magyar cégek sikerén keresztül tudják mérni”

Több mint 220 millió forint értékű üzletet kötöttek a hazai vállalkozások a nyitrai Agrosalon szakkiállítást követően. Az idén az első tíz hónapban az MNKH közreműködésével mintegy 2,2 milliárd forint értékben kötöttek üzletet a magyar vállalkozások, ebből a Felvidékre 650 millió forint jutott.

Több mint 220 millió forint értékű üzletet kötöttek a hazai vállalkozások Szlovákia egyik kiemelt mezőgazdasági és agráripari szakkiállítását, a nyitrai Agrosalont követően – tájékoztatta Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) vezérigazgatója az MTI-t. Elmondta, hogy az MNKH közreműködésével idén tíz magyar cég vett részt a nyitrai szakkiállításon.

Hollósi László, az 1991-ben alapított, kecskeméti székhelyű Hetech Trend Kft. kereskedelmi igazgatója elmondta: az Agrosalon szakkiállításon való bemutatkozásuk és az azt követő tárgyalások révén több mint 130 millió forint értékű üzletet kötöttek egy dunaszerdahelyi gabonakereskedő vállalkozással tisztító-szárító berendezések gyártására. A közel száz fővel működő, évi 2-3 milliárd forint árbevételt realizáló Hetech Trend Kft. majori gépek gyártásával, gabonatárolók, terményszárítók tervezésével, építésével, ezek komplett technológiai rendszerként való kivitelezésével foglalkozik. A cégnek jelentős részesedése van Romániában és Szerbiában is.

Oláh Zsanett az MTI-nek elmondta, hogy

az MNKH az elmúlt két évben – 13 magyarországi irodája mellett – a szomszédos országok magyarlakta területein és Lengyelországban összesen 22 képviseletet nyitott. A közép-kelet-európai irodahálózat létrehozása óta összesen megközelítőleg 5 milliárd értékű üzletkötésben vett részt.

Az idén az első tíz hónapban az MNKH közreműködésével mintegy 2,2 milliárd forint értékben kötöttek üzletet a magyar vállalkozások, ebből a Felvidékre 650 millió forint jutott.

Hozzátette, hogy mindebben a szakkiállítások mellett jelentős szerepe van az általuk szervezett üzleti fórumoknak, valamint az MNKH Exportakadémia elnevezésű képzési sorozatának. Oláh Zsanett hangsúlyozta, hogy a kereskedőház eredményességét a magyar cégek sikerén keresztül tudják mérni, hiszen fő feladatuk a határokon átívelő gazdaságfejlesztés mellett a sikeres exporttevékenység megkezdéséhez szükséges tudás és kapcsolatrendszer biztosítása a vállalkozások számára.

Az MNKH jövő évi szakmai tervében is kiemelt szerepet kap az agrár- és élelmiszeripar, így a szektorban működő vállalkozásoknak 2018-ban 20 szakkiállításon biztosítanak megjelenési lehetőséget. Mint mondta, egy-egy kiállításon való részvétel megszervezése az idő mellett anyagi megtakarítást is jelent a vállalkozásoknak, hiszen az általuk fizetett összeg a teljes költség mindössze nyolc-tíz százaléka.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés