Hírek

A kormánnyal egyeztetne a NAK és az ÉFOSZ

Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) információi szerint folyamatban van a népegészségügyi termékadóra vonatkozó szabályozás módosítása. A két szervezet hiányolja, hogy nem egyeztettek velük ennek kapcsán, és levélben kérte a pénzügyminisztertől a tervezett lépések felfüggesztését, a szakmai egyeztetések lefolytatását. 

Egyetértve a Kormány céljaival, a Kamara és az ÉFOSZ is támogatja az egészséges életmód és azzal együtt a kiegyensúlyozott táplálkozás elterjedését, a népegészségügyi mutatók javítását. 

A magyar élelmiszeripar meghatározó szereplõi az elmúlt évek során – az ÉFOSZ „Együtt a Fogyasztókért” elnevezésû mozgalmának keretei között – vállalásaikkal hozzájárultak ahhoz az iparági kezdeményezéshez, melynek célja, hogy a magyarországi cégek támogassák a fogyasztók sokszínû és kiegyensúlyozott táplálkozását, egészségi állapotuk javítását, ösztönözzék õket aktív életmód folytatására, egyúttal segítve a népegészségügyi mutatók javulását.

Ezen célok és a kapcsolódó szabályozásbeli részletek kialakítását mind az ÉFOSZ, mind a Kamara – ahogy eddig is – a jövõben is aktívan segíteni kívánja.

A két szervezet mindemellett elfogadhatatlannak tartja, hogy nem kérik ki az álláspontját egy olyan témában, mely tagjaikat jelentõsen érinti

– írja közleményében a köztestület.

Az egyeztetés elmaradása ellentétes többek között a Kormány és a Kamara által kötött együttmûködési megállapodással is, melyben a Kormány vállalást tett arra vonatkozóan, hogy a Kamara tagjait érintõ kérdésekrõl tájékoztatást ad, és a vonatkozó témákban álláspontját a köztestülettel egyeztetve alakítja ki.

A kialakítás alatt lévõ módosításról, annak tartalmáról a két szervezet nem kapott tájékoztatást valamint egyeztetési lehetõséget sem.

A Kamara minden olyan, tagjait érintõ jogszabályi módosítással szemben határozottan fellép, mely elõzetes egyeztetés nélkül kerül kialakításra. A két szervezet levélben kérte a pénzügyminisztert, hogy a jelenlegi módosító javaslat kerüljön visszavonásra az érdemi egyeztetések lefolytatásáig.

agrotrend.hu / NAK 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés