Hírek

A koronavírus teljesen átformálja a globális gazdaságot

Nagyobb volumenű beszállítói tevékenység a kiske­res­­kedelmi láncoknak, a webáruház és az ex­port erősítése – ezek lehetnek járvány ide­jén a legfőbb me­ne­kü­­lő­­utak a vitamin- és sport­ital­gyártó cégek számára.

Az iparági becslések szerint éves szinten 20-25 milliárd forintos forgalmat lebonyolító vitamin- és sportitalgyártó cégek piacát is erősen érinti a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatása. Nagy Ervin, az akasztói R-Water Kft. alapító-tulajdonosa a Világgazdaságnak elmondta, hogy a január–szeptemberi időszakban mintegy 8-10 százalékkal csökkenő árbevétellel számolhatnak a tavalyi bázisidőszakhoz viszonyítva.

Ez elsősorban a háztartási kiadások átstrukturálásának, a szabadon elkölthető jövedelem csökkenésének tudható be, gyártói oldalon ugyanis nincsenek fennakadások. Ahogy náluk, úgy ismeretei szerint a versenytársak zöménél is zavartalan a termelés, az alapanyag-beszerzés éppúgy zökkenőmentes, mint a késztermékek szállítása. Ez azért fontos, mert a tartósítószerek, az adalékanyagok és a vitaminok egy része – lehet, hogy osztrák vagy német közvetítőn át – Kínából érkezik.

A szakember szerint ebben a nehéz időszakban különösen fontos, hogy a vitamin- és sportitalgyártó piac szereplői menekülőutat találjanak, lehetőség szerint szélesítsék a partnereik körét. Nagy Ervin úgy látja, az R-Waternek például a nagy élelmiszer-kiskereskedelmi áruházláncok polcain való erőteljesebb megjelenés lehet a kitörési pont, de legalább ilyen fontos a webáruház és az export felfuttatása. Az előbbi az értékesítés 1,5-2, az utóbbi a 6-8 százalékáért felel. A cégvezető szerint beszállítóként javíthatja az alkupozíciót, hogy az üzletláncok a pandémia miatt az ellátási láncok rövidítésére törekednek, vagyis amikor csak lehet, hazai gyártású termékekkel váltják ki az importot. A vállalat forgalmának egyébként a 60 százalékát a sportitalok, a fennmaradó részt a vitaminos szomjoltók teszik ki, a célcsoportot pedig több millió egészségtudatos életmódot követő ember, szabadidő-sportoló alkotja.

A piacot számos családi tulajdonú kis- és középvállalkozás mellett a hagyományosan ásványvizet vagy szénsavas üdítőt gyártó nagyvállalatok belépésével néhány nagy, tőkeerős szereplő jellemzi. A húsz dolgozót foglalkoztató Bács-Kiskun megyei cég értelemszerűen az előbbi kategóriába tartozik.

A tavalyi 780 millió forint körüli árbevétel után az idén tervezték átlépni az egymilliárdos küszöböt, a pandémia miatt ez azonban 2021-re vagy 2022-re tolódhat.

Nagy Ervin szerint sokan kalkulálnak hasonlóképp a szektorban. A sportitalok közül az L-Carnitine, illetve a BCAA aminosavakat tartalmazó változat a legnépszerűbb, ezekre a belföldi értékesítésen túl nemcsak a környező országokban van kereslet. Az R-Water külpiacai közé Szlovákia és Románia mellett Ausztria, Szlovénia és Belgium, újabban pedig már Málta és Svájc tartozik, de élénk az érdeklődés a Közel-Keletről is. Az ügyvezető szerint, ha beindul akár a szaúdi, akár az emírségekbeli vonal, az nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy idővel 10-15 százalékra kússzon fel a kivitel részaránya.

agrotrend.hu / Világgazdaság

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook