2020.02.18., kedd , Bernadett

Hírek

2019. december 10. kedd • 14:05

A magyar gazdák bíznak a jövőben

Nem tántorítják el a nehézségek sem a hazai gazdálkodókat attól, hogy megvalósítsák terveiket. Gondolataik, ötleteik vannak, ezért a beruházások lendülete 2020-ban is tovább erősödhet – mondta a Magyar Nemzet keddi számában megjelent interjúban Nagy István agrárminiszter.

A gazdák a nehézségek ellenére is helytálltak, így az idén is jó évet zárhat a mezőgazdaság. A főbb szántóföldi növények többségének termése jobb volt az ötéves átlagnál” – mutatott rá a tárcavezető - írja a hirado.hu.

fotó: pixabay.com

A sertéspestisről szólva megjegyezte: bár a sertéspestis valóban óriási veszélyt jelent, komoly piaci lehetőséget is rejt. A magas felvásárlási áraknak köszönhetően soha ilyen jövedelmezően nem tudtak sertést tartani a gazdák, mint most.

A 2020-as törvényalkotási tervekre vonatkozó kérdésre a miniszter elmondta: a következő évben több olyan jogszabályról is döntés születhet, amelyek alapvetően határozzák meg az ágazat jövőjét.

Az öröklés és a mezőgazdasági adózás újragondolása mellett végre rendeződhetnek a közös osztatlan földtulajdon okozta visszásságok is.

A változó éghajlati körülményekre is meg kell találni a válaszokat, erre a génmódosítás helyett a hagyományos, magyar fajták felélesztése jelenthetik a megoldást a miniszter szerint, aki ugyanakkor leszögezte: a gazdákat nem lehet felelőssé tenni környezetünk sérüléseiért.

„Támadások helyett inkább támogatnunk kell őket abban, hogy minél több olyan új eljárást tudjanak alkalmazni, amely csökkenti a gazdálkodás ökológiai lábnyomát” – fogalmazott Nagy István.

A miniszter hangsúlyozta: a civil szervezetek átgondolatlan állatvédelmi akcióinak beláthatatlan következményei lehetnek.

Ha az európai piac felül a valóságtól elrugaszkodott elvárásoknak, rövid időn belül 100-150 százalékkal lehetnek drágábbak az élelmiszerek.

agrotrend.hu / hirado.hu

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.