Hírek

A magyar vidék szorgalma derűlátásra ad okot

A magyar vidék szorgalma, igyekezete, önbizalma és hite derűlátásra ad okot az egész nemzetnek. Súlyos felelősség, hogy ezzel az erkölcsi erővel a társadalom jól gazdálkodjon – mondta az agrárgazdaságért felelős államtitkár Csokonyavisontán, a Földművesek Napján megtartott rendezvényen szombaton.

Folyamatosan erősödik a hazai agrárágazat és egyre nagyobb részt vállal magyar gazdaság növekedéséből – olvasható a Földművelésügyi Minisztérium (FM) közleményében.

Czerván György kiemelte, a gazdasági teljesítmény egyben erkölcsi felelősséget is jelent a mezőgazdaságból élők számára.

A mezőgazdaság kibocsátása folyó áron hatodik éve emelkedik és évről évre rekordértéket ér el, tavaly meghaladta a 2600 milliárd forintot. 2016-ban volt egymás után a negyedik kedvező eredményeket hozó nyári betakarítás és ugyanebben az esztendőben kiemelkedő volt az őszi betakarítás is. Az ilyen eredményeknek köszönhető az, hogy sikerült stabilizálni és növekedési pályára állítani az állattenyésztést, javult a mezőgazdasági termelés hatékonysága és jövedelmezősége, továbbá jelentősen nőtt az export is. Az agrárkivitel értéke 2010 és 2016 között 37,5 százalékkal, agrár-külkereskedelmi többletünk pedig 34,9 százalékkal növekedett. A mezőgazdaság foglalkoztatása 2016-ban tovább bővült, ennek köszönhetően 217 ezer fő dolgozott főállásban az ágazatban.

Mindezen pozitív folyamatokban jelentős szerepe van a célzott szakpolitikai intézkedéseknek, többek között a jövedelempótló agrártámogatások növekedésének, a munkaerő-igényes és nagyobb hozzáadott értéket termelő ágazatok kiemelt támogatásának, a beruházási támogatásoknak, a kedvezményes forgóeszköz- és beruházási hitelprogramoknak, a kedvező foglalkozatás-politikai intézkedéseknek, az áfa-csökkentéseknek, valamint az új kockázatkezelési rendszernek.

Czerván György ugyanakkor kitért az ágazat előtt álló feladatokra is. Az államtitkár a legfontosabb kihívások közé sorolta az élelmiszer-gazdaság fejlesztését, hiszen nemzetgazdasági érdek az, hogy ne mezőgazdasági nyerstermékeket értékesítsünk külföldre, hanem magas hozzáadott értékű, feldolgozott termékeket exportáljunk.

Az agrárgazdaságért felelős államtitkár egyben méltatta Torgyán József munkáját, különös tekintettel arra, hogy a Földművesek Napját az egykori miniszter hívta életre. Czerván György elmondta, Torgyán az újkori magyar földműves- és kisgazda társadalom szellemiségére és mozgalmi kereteire is meghatározó hatással volt, és ezt akkor sem szabad elvitatni tőle, ha szakmai kérdésekben voltak viták köztük.

Végkövetkeztetésként elhangzott: a magyar vidék szorgalma, igyekezete, önbizalma és hite derűlátásra ad okot az egész nemzetnek. Súlyos felelősség, hogy ezzel az erkölcsi erővel a társadalom jól gazdálkodjon. A Földművesek Napja méltó alkalom arra, hogy erről mindannyian megemlékezzünk.

agrotrend.hu / FM

Fotó: Pixabay

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés