Hírek

A Magyarok Kenyere az összefogásról szól

A Magyarok Kenyere Program ünnepélyes keretek között zárult idén is, amelynek Martonvásár adott otthont. Mind emellett a hét legfontosabb agrárhíreit foglaltuk össze.

Sosem volt annyi agrárpályázati lehetőség, mint most – Nem okoz fennakadást a hazai támogatáspolitikában a brüsszeli bürokrácia késlekedése. Bár a következő európai uniós fejlesztési ciklus agrár-vidékfejlesztési forrásait elosztó stratégia terv csak az év végén kerül az Európai Bizottság elé, a 2027-ig szóló keretből hazánk már a két átmeneti évben – idén és jövőre – jelentős összeget nyitott meg a gazdák előtt.

Egyre sikeresebb a Településfásítási Program – A legtöbb település Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből vesz részt a Településfásítási Program második ütemében – jelentette ki Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára Rudolftelepen.

A Magyarok Kenyere Programról nyilatkozott Jakab István – Jakab István a Magosz elnöke válaszolt Mátrai Zoltán, az Agrotrend Csoport ügyvezetőjének kérdéseire Martonvásárhelyen a Magyarok Kenyere adományozó ünnepségén.

Naponta 1200 vajaskenyeret kenünk… – A Magyarok Kenyere martonvásári adományozó ünnepségen kérdeztük Böjte Csaba testvért, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnökét.

Magyarország 2030-ra regionális agrárnagyhatalommá válhat – Magyarország 2030-ra regionális agrárnagyhatalommá válhat – jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Veszprémben, az agrárexport fejlesztési lehetőségeiről szóló sajtótájékoztatóján.

Erősödik a magyar vidék – Egyre többen választják a vidéki életet, meglátják benne a boldogulás lehetőségét – mondta Nagy István agrárminiszter a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Vidék Konferencia 2021 rendezvényén csütörtökön Budapesten.

A madárinfluenza megjelenésétől félnek a baromfisok – Demoklész kardjaként lóg a madárinfluenza a hazai baromfiágazat felett, Európában már jelen van a vírus igencsak fertőzőnek mondható variánsa, s csak a szerencsén múlik, hogy a hazai telepeket elkerüli-e a komoly gazdasági kárral járó megbetegedés. A megelőzésre a korábbiaknál is nagyobb hangsúlyt kell fektetniük a gazdáknak.

fotó: pixabay.com

A Marton Genetics lett az Év Agrárembere díjkiírás főtámogatója – Martonvásáron a Brunszvik kastélyban írta alá Sándorfy András a Marton Genetics Csoport illetve Mátrai Zoltán az Agrotrend Csoport képviseletében az öt évre szóló főtámogatói szerződést.

A borászok elégedettek, a minőség már most kiválónak ígérkezik – A szőlőtermelők kevésbé derűlátóak, mert sokan még a tavalyi árat sem kapták meg a felvásárlóktól, miközben a termelési árak sokat emelkedtek.

Pályaorientációs programokon népszerűsíti az agrárszakmákat a NAK – Országszerte pályaorientációs programokon népszerűsíti az agrárszakmákat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – közölték az MTI-vel szerdán.

Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program – Az immár 11. évébe lépő hagyományos rendezvény Kárpát-medencei Adományozó Ünnepségére Martonvásáron került sor.

A mezőgazdaság megköveteli a szorgos kezeket – A statisztikai adatokból kiderül, hogy éppen akkor csökkent a mezőgazdaságban dolgozók száma, amikor a munka dandárja megkövetelné a szorgos kezeket.

AGRO7 – A hét agrárhírei – A Marton Genetics lett az Év Agrárembere díj kiírásának főtámogatója. Immáron a 11. évébe lépő Magyarok Kenyere Program Kárpát-medencei adományozó ünnepségére Martonvásáron került sor. A BASF elkötelezetten támogatja, hogy a mezőgazdasági termelés egyre fenntarthatóbbá váljon Európában. A hét agrárhíreit foglaltuk össze.

agrotrend.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook