Hírek

A mezőgazdaság az ország legfontosabb bástyája

A koronavírus-járvány megmutatta, hogy a mezőgazdaság és a rá épülő hazai élelmiszeripar az ország legfontosabb bástyája – jelentette ki az agrárminiszter az Északi Agrárszakképzési Centrum gépjárműátadásán kedden Nyíregyházán.

Nagy István az ünnepségen emlékeztetett, a Közös Agrárpolitika (KAP) hazai és uniós forrásai révén kiemelkedő összeget, mintegy 7537 milliárd forintot fordíthat a kormány a következő hét évben a magyar vidék megerősítésére, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlesztésére – írja az MTI.

fotó: Pelsőczy Csaba

"A források által kínált páratlan lehetőséggel akkor tudunk élni, ha újra vonzóvá tesszük az agrárszakmákat, növeljük a képzett mezőgazdasági termelők és az élelmiszeripari szakemberek számát" – fogalmazott az agrárminiszter.

A tárcavezető hozzátette, ennek jegyében meg kell erősíteni a képzési hálózatot és folyamatosan emelni kell a szakképzés színvonalát, ezek megvalósításával pedig az agrárszakmák megbecsültsége is növekszik.

Beszédében kifejtette, a szakképzést a hatékony tudásátadás és a korszerű gyakorlati oktatás jegyében alakította át a kormány, az Agrárminisztérium által fenntartott 56 szakképző intézmény tavaly óta az öt szakképzési centrum felügyelete alatt működik. A pályaválasztás előtt álló fiatalok figyelmét az agrármodernizáció, a precíziós gazdálkodás és az agrárdigitalizáció "hívószavaival" szeretnék felhívni a magyar mezőgazdaságban rejlő lehetőségekre – tette hozzá a miniszter.

A járműátadás azt az üzenetet hordozza a tanulók és leendő diákok számára, hogy a komoly szaktudással rendelkező agrárszakemberekre rendkívüli igény van a munkaerőpiacon, amely számos karrierlehetőséget kínál a pályakezdőknek is – hangsúlyozta Nagy István. Mint mondta, az agrárszakképzés jó döntés lehet, mert ez biztos jövőt, megélhetést és perspektívát kínál a fiatalok számára.

Előttük tavaszig még nyitva áll a lehetőség, hogy jelentkezzenek az agrárszakképzési centrumok iskoláiba – jelezte Nagy István.

A szakképzési intézmények eszközparkjának modernizálása keretében 24 iskola vásárolhatott erőgépeket, személyautókat és kisbuszokat. A nyíregyházi eseményen tíz személyautót, egy mikrobuszt, öt traktort és három pótkocsit vehettek át jelképesen Nagy Istvántól az agrárszakképzési centrumok és iskolák vezetői.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook