Hírek

A napirendet sem tudták megszavazni a mezőgazdasági bizottság ellenőrző albizottsági ülésén

Határozatképtelenség miatt elmaradt kedden az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága ellenőrző albizottságának ülése mivel a kormánypárt képviselők nem jelentek meg.


fotó: somogyma.hu

Így Legény Zsolt (MSZP), az albizottság elnöke megállapította, hogy a testület ülését nem lehet megtartani, mivel még napirendet sem tudják megszavazni a jelenlévő ellenzéki képviselők. Tájékoztatása szerint a kormánypárti képviselők azzal indokolták távolmaradásukat, hogy a témában minisztereket szeretnének meghallgatni, akik viszont a mostani ülésre nem tudtak eljönni.

A kormány képviseletében megjelent államtitkárok Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztériumból, Csepreghy Nándor és Kovács Zoltán a Miniszterelnökség képviseletében – valamint a Mezőhegyesi Állami Ménes megalapításáért felelős kormánybiztos – Farkas Sándor (Fidesz) országgyűlési képviselő az albizottság elnökének a testület határozat képtelenségét megállapító bejelentése után elhagyták az üléstermet.

Az albizottsági ülésen az előterjesztett napirend szerint a képviselők beszámolót hallgattak volna meg, a Nemzeti Földalapba (NFA) tarozó, 3 hektárt meghaladó földrészletek árverés útján történő értékesítésének eredményeiről; továbbá tájékoztatót kaptak volna a Mezőhegyesi Állami Ménes megalapításának folyamatáról.

agrotrend.hu / mti

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook