Hírek

A német gazdák ismét tiltakoznak

Több német városban tiltakoztak a gazdák ismét a drasztikus mezőgazdasági szabályozás ellen. A kormány szeptemberi környezet- és állatvédelmi csomagja szigorítaná a növényvédő szerek és műtrágyák használatát.

A januári berlini demonstrációhoz hasonlóan most például Münchenben, a bajor környezetvédelmi minisztérium előtt sorakoztak fel traktorok – írja az Euronews.

Az egyik gazda, Josef Hofmaier azt mondta, azt várják a politikusoktól, hogy ismerjék el, a túl szigorú szabályozással hibát követtek el, és a munkájuk során a jövőben tudományosan bizonyított tények alapján hozzák meg a döntéseiket.

– Annyit már elértünk, hogy nagyobb figyelmet kapunk az emberektől, akik foglalkoznak az ügyünkkel, így a problémánkkal már a politikusoknak is foglalkozniuk kell – vélekedett a gazdák érdekképviseleti szervezetének képviselője, Rainer Seidl.

Mainzban mintegy 700 ember vett részt a gazdák tiltakozásán.

A farmerek féltik a megélhetésüket, amely – például a Dél-Amerikából származó árukra, köztük a mezőgazdasági termékekre vonatkozó importkorlátozások feloldása miatt is – komoly veszélybe került.

agrotrend.hu / Euronews

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook