Hírek

A népi mesterségeket komoly infrastrukturális háttér támogatja

A közel 120 millió forintból megvalósult Hunyor Regionális Népi Alkotóház komoly infrastrukturális hátteret jelent a népi mesterségek iránt elkötelezetteknek, egy olyan helyszínt, ahol kiváló mesterek eredeti körülmények között oktathatják majd a környék lakóit és az ideérkező vendégeket – mondta el V. Németh Zsolt, az Agrárminisztérium kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztosa az Alkotóház átadóünnepségén, a Veszprém megyei Kiscsőszön.

A faluban a mintegy 295 millió forint uniós forrásból megvalósuló – a népi hagyományokat ápoló és felelevenítő Élő Forrás Hagyományfalu részeként -, most átadott háromszáz négyzetméteres kézműves alkotóházban kovács-, fazekas-, fafaragó- és szövőműhely is helyet kapott. A miniszteri biztos szerint az alkotóház a tervek szerint szaktáborok, művészeti képzések, közösségi események helyszíne lesz és a kézműves termékek piacra juttatását is segíti majd – írja az Agrárminisztérium.

fotó: pixabay.com

V. Németh Zsolt a Hagyományfalura sikeresen pályázó kiscsőszi Élő Forrás Hagyományőrző Egyesületet méltatva elmondta, hogy 2003-as alapításuk óta olyan átfogó foglalkozás- és programkínálattal vannak jelen a térség életében, amely jelentős alapot ad a helyi közösségek létrehozásának és megtartásának.

Hozzátette: ma az Alkotóház átadásával újabb mérföldkőhöz érkezett az Egyesület, ahogy óriási jelentőségű a megvalósulás küszöbén álló Élő Forrás Hagyományfalu is, amelynek elsődleges célja hiteles képet adni a korabeli falusi élet legalapvetőbb színhelyeiről, mindezt a mai hétköznapokba és az igényes falusi turizmusba integrálva.

A miniszteri biztos szerint a két nagyszabású projekt a rendszeres foglalkoztatás formájában eddig elért több mint ötszáz érdeklődőn túl még több embert, s főleg fiatalt vonz majd a népi kultúra, a vidéki élet felé.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook