Hírek

A Palóc Nagykereskedelmi Kft. csődeljárást kért maga ellen

A Nógrád megyei CBA-boltokat üzemeltető Palóc Nagykereskedelmi Kft. csődeljárást kért maga ellen, a kft.-t ezzel ideiglenes fizetési haladék illeti meg.

Soós József a Balassagyarmati Törvényszék sajtótitkára közölte: a csődeljárás elrendeléséről öt munkanapon belül dönt a bíróság, és ha elrendeli azt, akkor vagyonfelügyelőt rendel ki. A cég ellen egyébként több hitelező nyújtott be felszámolási kérelmet. A felszámolást még nem rendelte el a bíróság, mert az adós rendelkezésére álló észrevételezési határidő még nem járt le.

A Palóc Nagykereskedelmi Kft. Nógrád megyei CBA-boltjai múlt csütörtökön már nem nyitottak ki, mert megkezdték a leltározást. A boltok kedden is zárva tartottak, a bejáratoknál az olvasható, hogy a nyitásról a későbbiekben értesítik a vásárlókat. A Palóc Nagykereskedelmi Kft. Nógrád megye legnagyobb foglalkoztatójaként 1300 embert alkalmaz.

A cég a CBA franchise-partnereként és regionális központjaként 80 boltot üzemeltet a térségben, de az elmúlt három évet veszteséggel zárta, üzleteiben pedig hetek óta súlyos az áruhiány. A vonatkozó, 2014-ben meghozott törvény értelmében 2017. január 1-je után be kell zárni azokat a boltokat, amelyek két egymást követő üzleti évben elért nettó árbevétele eléri a 15-15 milliárd forintot, de a mérleg szerinti eredménye nulla vagy negatív.

A CBA Kereskedelmi Kft. múlt héten intézkedett a Palóc Nagykereskedelmi Kft. franchise hálózatból történő kizárásáról. A CBA kötelezte a céget, hogy a hálózat által használt arculati elemeket, logókat a szerződésben foglaltaknak megfelelően távolítsa el. Közölték azt is, hogy a Palóc Nagykereskedelmi Kft. által üzemeltetett 80 egység a cég saját bérleménye vagy tulajdona, így azok további működésébe a CBA-nak nincs beleszólási joga, jövőbeni megvásárlásukra, üzemeltetésükre nincs módja.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete Nógrád megyei szervezete a Palóc Nagykereskedelmi Kft-nél  kialakult helyzetre való tekintettel szerdán jogsegélyszolgálati fórumot tart székházában a kft. dolgozóinak a Magyar Szakszervezeti Szövetség jogsegélyszolgálatának vezetője, valamint a megyei munkaügyi központ osztályvezetőjének részvételével.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook