Hírek

A „piros arany” körül forronganak a kedélyek déli szomszédunknál

Elégedetlenek a szerb málnatermelők, málnaháború dúl Szerbiában. A hűtőházak és a nagy felvásárlók nem hajlandók megadni a gyümölcs minimális árát a termelőknek, ezért sztrájkot helyeztek kilátásba, a kormány közbelépését remélve.

Szerbia világelső málnatermelésben, a termelők azonban nem felhőtlenül boldogok – írja a Világgazdaság. Az országban mintegy 110 ezer tonnányi terem a kedvelt bogyós gyümölcsből, ezzel pedig stabilan őrzi első helyét Lengyelország előtt.

A termés több mint 90 százaléka exportra megy, de a termelők már évek óta elégedetlenek a felvásárlási árral és feltételekkel.

Kilogrammonként 1,80-2 eurós árat tekintenek elfogadhatónak, miközben ennek alig a felét kínálják a felvásárlók a kifogástalan minőségű termésért.

A hűtőházak és a nagy felvásárlók nem hajlandók megadni az említett minimális árat, ezért a termelők sztrájkot helyeztek kilátásba, a kormány közbelépését remélve. Belgrád a kedélyek lecsillapítására közölte, hogy megpróbál rendet teremteni a piacon, ugyanakkor előre jelezte, hogy nem áll módjában befolyásolni az átvételi árakat. Pedig mindez az államkasszát is érzékenyen érinti, hiszen Szerbiában ma már közel 20 ezer hektáron termesztenek málnát, és tavaly 250 millió eurós exportbevétele származott belőle az országnak.

fotó:Pixabay

A közép-szerbiai hegyvidéki területeken nagy hagyománya van a málnatermesztésnek.

Az utóbbi időben a Vajdaságban is egyre többen próbálkoznak a gyakran csak „piros aranyként” emlegetett gyümölcs telepítésével.

Különösen a korai érésű Willamette és Meeker fajták népszerűek, ezek átlagosan 4 tonnát hoznak hektáronként. Öntözéses intenzív agrotechnikával hektáronként 10 ezer eurós bevételt is el lehet érni.

Gond azonban, hogy egyre nehezebb napszámosokat találni a málnaszedéshez. Az órabér 150-200 dinár (380-500 forint), ezért 3 kilogrammot illik leszedni.

agrotrend.hu / vg.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook