Hírek

A Spar már készül a második hullámra

Tudatosabb lett a vásárlói magatartás a járvány első hullámának elmúltával, kevesebbet járnak vásárolni az emberek, de több mindent vesznek, illetve a lakóhelyhez közeli üzleteket preferálják. A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója arról tájékoztatta az InfoRádiót, hogy már készülnek a pandémia második hullámára.

Heiszler Gabriella közölte, a Spar Magyarország nagyon büszke a 2019-es évre, miután 680 milliárd forintnyi bruttó forgalmat bonyolítottak a márkával fémjelzett üzletek, ami a korábbiakhoz képest mintegy 10 százalékos növekedés, és a hagyományos kereskedelmi piacon vezető pozíciót jelent. Az elmúlt évi lendület az idei év elején is megmaradt, azonban ami márciusban, a pandémiás időszak elején történt az üzletekben, arra a hihetetlen jelző illik – fogalmazott az ügyvezető igazgató, aki egyúttal köszönetet mondott a kollégái helytállásáért – írja az infostart.hu.

fotó: wikipedia

Meglátása szerint igazolást nyert az, hogy egy járvány kísérte nehéz időszakban is lehetséges árut kapni a kereskedelemben. Összességében számukra ez azt jelentette, hogy mindenfajta előkészület nélkül, sikeresen lebonyolítottak egy húsvétot is, hiszen áprilistól kezdődően kissé már visszaesett a fogyasztás, nemcsak magához a pandémia kereskedelmi csúcsidőszakához, hanem az előző év hasonló periódusához képest is.

Az ügyvezető igazgató szerint, ami a járványidőszakból velünk fog maradni, legalábbis a következő hónapokban, az a fokozott higiénia, hogy nagyon odafigyelnek az üzleteik tisztán tartására, valamint, hogy az üzletekben dolgozó kollégáik a megfelelő védőeszközökkel legyenek ellátva. A maszkviselés, a plexiablakok a pénztárakban, mind-mind olyan elem, amit a munkatársaik, ugyanakkor a vásárlók biztonsága egyaránt megkövetel – magyarázta.

A fogyasztói viselkedéssel kapcsolatban megjegyezte: az emberek kevesebbet járnak vásárolni, azonban többet költenek, valamint a lakóhelyeik közelében található boltokat preferálják.

A belvárosban, illetve a bevásárlóközpontokban mérséklődött a forgalom, míg a város szélén, ahol jellemzően többen laknak, ellenkezőleg változott a kép, amely tendencia a nyár beköszöntével is folytatódott.

Heiszler Gabriella az InfoRádió kérdésére elárulta, a pandémia kezdete nagy kihívás elé állította őket is, tekintve, hogy hirtelen, robbanásszerűen ugrott meg a fogyasztói igény, amit a korábban megszokott árumennyiséggel nehézkes volt kezelni. De bizonyította, nemcsak a Spar, hanem valamennyi kereskedő, hogy képes a magyar lakosság élelmiszerellátására a nehéz időkben is – ismételte meg, hozzátéve: ezt enyhítendő, fokozottan készülnek az őszre, és megvan az a kulcsfontosságú néhány száz cikkelemet tartalmazó lista, amelyből extra készletekre készülnek.

Reményei szerint azonban a vásárlók is megtanulták, illetve megtapasztalták, hogy van folyamatos élelmiszerellátás, nem óriási hullámokban fognak érkezni, és csak a napi, heti szükségletekre vásárolnak majd, amennyiben újból erőre kap a vírus.

agrotrend.hu / infostart.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook