Hírek

A tokaji termékek közül is egyre többen ismerik és keresik a száraz italokat

Mára a nemzetközi szinten elismert aszúk mellett a száraz borok is előkelő helyet foglalnak el a tokaji termékpalettán. A jövőben pedig egyre több kiváló minőségű pezsgő is piacra kerülhet a borvidékről. A térség egyik legnagyobb pincészete, a Dereszla is ezen a téren fejleszti tovább a tevékenységét.

Kiváló lesz az idei évjárat Tokaj-Hegyalján – írja a Magyar Idők. Kalocsai László, a bodrogkeresztúri Dereszla Pincészet birtokigazgatója szerint ebben az évben minden kategóriában remek borok készülhetnek.

– Nagyon ritka, amikor a természet megadja a lehetőségét annak, hogy a korai szüretelésű száraz boroktól kezdve a pezsgőn keresztül az aszúig kiváló alapanyagból készülhetnek a borok

– emelte ki.

Amellett ugyanis, hogy a szeptember közepi szüretekből nagyon kellemes száraz borok érlelődnek a pincében, az aszúsodás is átlagon felüli volt. Könnyen elképzelhető tehát, hogy a pincékbe került borok néhány év múlva ismét elismerést szereznek a pincészetnek.

fotó: Dereszla Pincészet – Facebook

A napokban derült ki, hogy a Dereszla Pincészet 2009-es évjáratú 5 Puttonyos Aszúja a világ borszaksajtójának egyik vezető magazinja, a Wine Enthusiast top 100-as listájának 20 helyére került. – Ezen elismerés nemcsak a Dereszla Pincészet, hanem a Tokaji borvidék és Magyarország borászati sikereit is fémjelzi – mondta Kalocsai László, a százszázalékos magyar tulajdonban lévő pincészet birtokigazgatója.

A szakember jelezte, ez a harmadik alkalom, hogy ilyen szakmai díjat kapnak boraik. A Bai Edit főborász által készített borok közül legutóbb a 2007-es évjáratú 5 Puttonyos Aszú került fel egy másik vezető borszakmai magazin, a Wine Spectator listájára, a termék szintén a huszadik helyet kapta meg. Korábban a Dereszla 2000-es ötputtonyos aszúját is a legjobb borok közt tartotta számon a szaksajtó.

Jelenleg 30 hektár szőlőt művelnek, részben a cég tulajdonában lévő területeken, részben bérelt parcellákon. Emellett mintegy 100 hektárra kötöttek integrációs szerződést a környékbeli szőlőtermelő gazdákkal.

– Kiemelt célunk, hogy egyre több családi szőlőtermesztő vállalkozást vonjunk be a termelésbe

– emelte ki. Az együttműködésnek köszönhetően ma a borvidék több tucatnyi helyszínéről érkezik alapanyag az üzembe, a szakember szerint többek közt ennek is köszönhetően tudnak különleges minőségű borokat készíteni.

Jelenleg a borok nyolcvan százalékát külföldön adják el, több mint 40 országba szállítanak. A legfontosabb partnereik között van Franciaország, az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Japán és a skandináv országok. De kisebb volumenben Vietnamba, Brazíliába és Nigériába is szállítanak.

Bár a Tokaj-hegyaljai borvidék hallatán a legtöbben még mindig az édes borokra asszociálnak, egyre többen ismerik és keresik a boltokban a száraz borokat is. – Az ezredfordulót követően elindítottuk az új időszámítást a pincészetben, akkor a 120 ezer palack eladott bor jó része aszú volt.

Mára a 700 ezer piacra került palackból csupán 80 ezer aszú. A fejlődés egyértelműen a száraz boroknak köszönhető

– hívta fel a figyelmet. Jelezte, a hazai és a külföldi fogyasztók is egyre nyitottabbak a tokaji száraz borok iránt, sőt, az elmúlt években a pezsgők forgalma is megnőtt.

Ez utóbbi területen fejlesztené tovább tevékenységét a pincészet.

– A borvidéknek komoly kitörési pontja lehet a pezsgő. A magas minőségű, hagyományos technológiával készülő italok készítéséhez ideális terep Tokaj-hegyalja, hiszen a terület és a fajta is adott ahhoz, hogy világszínvonalú, izgalmas pezsgők készüljenek – mondta.

A borvidék ráadásul elhatározta, hogy 2017-től csak azt lehet tokaji pezsgőként forgalomba hozni, ami hagyományos, palackérleléssel készül. Ez pedig eleve magasabb szintre pozicionálja a kategóriát.

– A cél az, hogy az aszúk és a nagy dűlős száraz borok mellett a tokaji pezsgő is valahol a legfényesebben ragyogó termék legyen ezen a palettán – fogalmazott Kalocsai László.

fotó: Dereszla Pincészet – Facebook

A Dereszla a borvidék egyik legnagyobb pincéje, mintegy egy kilométer hosszan nyúlik el az azonos nevet viselő dűlő alatt. Gazdag történelmi múlttal rendelkezik, tulajdonosai között voltak királyok, fejedelmek, grófok; volt császári birtok és zsidó kereskedők tulajdona is. Sok éven át állami tulajdonban volt, majd 1992-ben privatizálták, akkor egy francia szövetkezet tulajdonába került, 2000-ben pedig egy champagne-i család látott benne remek befektetési lehetőséget. Ekkoriban indult meg a borászat fejlesztése. A pincéhez tartozó feldolgozóüzem 2007-ben teljes körű felújításon esett át.

Hamar kiderült azonban, hogy a tervezett kapacitás nem elegendő a piaci igények kiszolgálására, így az akkori tulajdonosok egy új borászat építésébe fogtak. A Henye-dűlőben található üzemet 2014-ben adták át, itt készülnek a pincészet száraz borai és a pezsgők, míg a kései szüretelésű borok, a szamorodnik és az aszúk a történelmi pincében érlelődnek. A Dereszla-csoport 2016-ban került magyar tulajdonba, a befektetők pedig tovább folytatták az üzem fejlesztését.

agrotrend.hu / magyaridok.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook