Hírek

A traktorosoknak augusztus 5-én Tiszasülyön a helyük

Traktoros versenyt rendeznek Tiszasülyön. A rendezvényt felvonulással indítják, majd ezt követően lesz férfi és női ügyességi verseny is egyaránt. Zárásként pedig erőpróba és gyorsulási verseny. A nevezés ismételten ingyenes és a helyszínen lehet.

Traktoros verseny időpontja: 2017. augusztus 5.

Helyszín: Tiszasüly

A traktoros verseny 9 órakor indul a felvonulással a Tiszasülyi régi benzinkúttól. A felvonulás útvonala a benzinkúttól a Fő úton keresztül a buszfordulónál való visszafordulással, majd visszaúton a gyógyszertárnál történő lekanyarodással megérkeznek az iskola mögötti foci pályára.

A traktoros versenyt a férfi ügyességi versennyel indítják, melynek lényege, hogy egy kijelölt pályán először a pótkocsi felakasztás, majd pótkocsival meg kell tenni a pályát végül a pótkocsi visszatolása jelenthet nehézséget, és a verseny vége a „traktor garázsba” történő beállással végződik.

A női ügyességi verseny is egyre nagyobb sikernek örvend. A női verseny annyiban különbözik a férfi versenytől, hogy pótkocsi nélkül kell teljesíteni a pályát.

Az ügyességi verseny után megmutatkoznak a traktorok a gyorsulási versenyben is. A verseny lényege, hogy 2 traktor egymás mellől indulva, megadott úthosszon mennyi idő alatt teljesíti a távot.

A verseny zárásaként pedig a húzóversenyben fejthetik ki erejüket a traktorok. A verseny lényege, hogy egy adott traktorra rákötik a húzópadot, amelyre egy másik traktor rá áll és így a megadott úthosszon mennyi idő alatt tudja elhúzni a traktort.

A rendezvényen való részvétel és a nevezés ingyenes. Nevezni majd a helyszínen lehetséges!

A női és férfi ügyességi verseny 1.-3. helyezettjeit oklevéllel és kisebb ajándékokkal szokták jutalmazni, amelyeket a szponzorok biztosítanak.

Az idei évben egy különlegességgel is készülnek a szervezők, hiszen ezen a napon Jászladány és Jászkiséren megrendezésre kerülő Veterán Autó Találkozó is lesz, ezért a nap zárásaként ezek a veterán autók ellátogatnak a rendezvényre, ahol meg lehet tekinteni az autókat, motorokat, illetve egy kisebb szlalom versenyt rendeznek az autósok számára.

(x)

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook