Hírek

A vadak már meg sem ijednek a gazdák keltette zajoktól

Az őszi árpa és a repce aratása ugyan befejeződött, azonban még koránt sem ért véget az aratási szezon a megyében. Ami viszont ebben az időszakban a gazdálkodóknak munkájuk beérését jelenti, addig a vadak számára halálos veszedelmet.

Joggal feltételezhetnénk, hogy az aratáskor meginduló traktorok hangja, főleg, ha lánccal is fel vannak szerelve a balesetek megelőzése érdekében, könnyedén elriasztja az adott táblában pihenő állatokat. Azonban ez az időszak éppen őzgidák születésének az ideje is. A fiatal állatok, ilyenkor előszeretettel rejtőznek az őket könnyen eltakaró vetésben – írja a bama.hu.

A vadak már hozzá szoktak a zajokhoz – fotó: pixabay.com

Rittlinger Józseftől, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya Megyei Szervezetének elnökétől megtudtuk, hogy ezeknek a fiatal vadaknak az ösztöneik azt diktálják, hogy mivel még gyengék, a rémisztő, idegen hangok elől ne próbáljanak elfutni, inkább minél jobban lapuljanak meg a magas növények között. Ezért az eredmény sajnos gyakran tragikus.

A szakemberek azt kérik a gazdálkodóktól, hogy aratás előtt az éppen soron következő táblát fésüljék át. Természetesen azt nem lehet elvárni, hogy a betakarítás előtt tapossák le a termést őzgidák után kutatva, azonban van olyan megoldás, amellyel mindenki jól járhat.

Ilyen, amikor a sorra kerülő tábla két szélén végigsétál két ember, akik között kifeszítenek egy kötelet, ez nem teszi tönkre a vetést, de segít a lapuló vad észrevételében. A legegyszerűbb módszer persze egy jól képzett kutyával körbegyalogolni a táblát. Az eb azonnal jelzi, ha valamilyen állatot érez.

Megtudtuk azt is, hogy régen a vadásztársaságok végigjárták a földeket betakarítás előtt, azonban a mai felgyorsult világban ez már csak ritkán kivitelezhető.

Fontos, hogy a felfedezett őzgidát ne kapja fel az ember egyből és vigye el az útból. A legjobb megoldás, ha egy marék fűvel vagy bármilyen növényzettel együtt nyalábolják fel az őzet, majd a traktor elhaladása után ugyanoda helyezik vissza, ahol találták. Így nem kerül a testére idegen szag, és az anyja is megtalálja.

agrotrend.hu / bama.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés