Hírek

A villányi Bock Borászat l,6 milliárd forintos fejlesztést indított el

A villányi Bock Borászat Kft. 1,6 milliárd forintot ruház be 2020 végéig, egyebek között prémium minőségű borok, szőlőlé, valamint hidegen szárított gyümölcstermékek piacra hozatala érdekében.

A közlemény szerint a társaság villányi telephelyén 650 millió forint vissza nem térítendő uniós fejlesztési forrásból, mintegy 670 millió forint hitelből és 25 százaléknyi önerő felhasználásával összetett élelmiszeripari beruházást indult el, amely egyrészt kiváló minőségi szőlőborok termelését és az új, egészségtudatos termékvonal bővítését teszi lehetővé – írja az MTI.

A fejlesztéssel a boron kívüli üzletágat is gazdagítják – fotó: pixabay.com

A társaság célja, hogy a beszerezni kívánt korszerű borászati feldolgozóeszközök, gépek és technológiai rendszerek termelésbe állításával fokozza az általa termelt borok minőségét, szélesítse a termékkínálatot, és az eddigieknél is magasabb presztízsű csúcsborokat is kínáljon.

Emellett azok számára is kínálni fognak újabb termékeket, akik nem fogyasztanak alkoholt, ugyanakkor az egészségtudatos táplálkozás hívei – tették hozzá.

Felidézik, hogy egy tavaly befejeződött, 1,2 milliárdos fejlesztésnek köszönhetően kékszőlőmag termékek előállítására is képesek. A mostani beruházás után villányi szőlőlével és liofilizált – hidegen szárított – gyümölcstermékekkel gazdagítják majd a boron kívüli üzletágat.

A beruházás részeként több mint 3700 négyzetméter alapterületű új üzem is épül Villányban.

A nyilvános cégadatok szerint tavaly a 2,5 milliárd forintnyi saját tőkével rendelkező Bock Borászat Kft. közel 1,3 milliárd forint nettó árbevételt ért el 146 millió forint nyereség mellett. A társaság mintegy negyven embert foglalkoztat.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook