Hírek

Agrártörténeti emlékmű a derekegyházi öntözőhajó makettje

A mai klimatikus viszonyok között a mezőgazdaságban elengedhetetlen az öntözés. A jó termés, eredményes gazdálkodás érdekében ezt már száz évvel ezelőtt is tudták, ezért üzemeltek be az 1920-as években Derekegyházon egy öntözőhajót – mondta az Agrárminisztérium miniszterhelyettese. Az egykori öntözőhajó makettjét a település központjában augusztus 20-án leplezték le.

Farkas Sándor az ünnepségen úgy fogalmazott: az időjárási viszonyokhoz alkalmazkodnunk kell, enélkül nem képzelhető el eredményes mezőgazdaság – írja honlapján az Agrárminisztérium.Ezért, a következő évtizedben, az Agrárminisztérium által kidolgozott öntözésfejlesztési program végrehajtásával mintegy 170 milliárd forint jut az öntözőművek felújítására, újak létesítésére.

El szeretnénk érni, hogy 20-25 millió ember számára meg tudjuk termelni a biztonságos élelmiszert. Emellett a vidéki életforma, a vidéken élők helyzetének javítása a helybenmaradást is erősíti – mondta.

Fotó: Agrárminisztérium

A miniszterhelyettes Weiss Manfréd öntözőhajóját méltatva kitért arra, hogy már száz évvel ezelőtt is felismerték a gazdák, hogy fejlesztés nélkül nincs továbblépés, hogy öntözés nélkül nincs eredményes gazdálkodás. Csongrád-Csanád megye egykori báró birtokosa mintegy 100 holdat tudott öntözni a hajóval.

Fotó: Agrárminisztérium

Szabó István Derekegyház polgármestere a hungarikumpályázat segítségével elkészült öntözőhajó makettjének leleplezésekor emlékeztetett, hogy Weiss Manfréd gyáriparos nevét jól ismerik Derekegyházon. Családja az egykori Károlyi-birtokot mintagazdasággá fejlesztette, ahol az országban először öntözőhajóval locsolták a földet. Weiss Manfréd és családja az öntözéshez szükséges csatornarendszert hét év alatt építette ki, amely után komoly fejlesztés vette kezdetét Derekegyházon.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés