Hírek

Aki egyszer gazdász lesz, gazdász is marad

Nincs olyan magas ablak, amin ne tudnék visszamászni, ha kidobnak az ajtón – vallja magáról Süle Katalin, a 2014-es Év Agrárembere fiatal gazda kategória győztese, az esemény idei háziasszonya, állattenyésztő, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Zala megyei elnöke, elnökségi szóvivője, a kormány brüsszeli delegáltja.

– Két évvel ezelőtt megnyerted Az Év Agrárembere fiatal gazda kategóriát. A verseny közben és azóta milyen visszajelzésekkel találkoztál a gazdatársadalom részéről? Volt olyan, aki megkérdezte, hogy mit keresel egy „férfiszakmában”?

– Annak idején még a Dél-Zalai Takarék jelölt, megtisztelő, hogy rám gondoltak. A visszajelzések mind pozitívak voltak, korábban azonban, amikor az első gazdakört kezdtem szervezni, látszott a szemekben, hogy Úristen, egy kislány mit akar itt?! Onnantól kezdve viszont, ahogy elkezdünk szakmai kérdésekről beszélgetni, soha nem volt probléma, a munkám egyéb területein pedig egyáltalán nem. A MAGOSZ-ban (Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége – szerk.) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarában később is mindig csak támogatást kaptam, egyenjogú partnerként kezeltek. Igazán sose éreztem annak hátrányát, hogy nőként az agráriumban dolgozom, bár lehet, hogy ez a habitusomnak is köszönhető.

Nekem nincs lehetetlen, addig megyek, amíg meg nem találom a megoldást.

Nagyon erősen „fiúsítva” lettem, amit el szoktam mondani, de mindig megkapom, hogy a külsőségek nem ezt mutatják. Elsősorban nő vagyok, feleség, édesanya, a másik oldalon pedig gazda. Ezt a kettőt nem lehet külön választani, mind a kettő a lényem része. 

– Azt mondod, hogy nincs olyan magas ablak, amin ne tudnál visszamászni. Hányszor adódott ilyen helyzet a szakmai életedben?

– Amikor negyedéves voltam az egyetemen és a TDK (tudományos diákköri tevékenység – szerk.) dolgozatomat írtam az angol telivérek teljesítményéről a military szakágban – függetlenül attól, hogy megnyertem a kari TDK-t –, elég nagy port kavart, hogy az angol telivért miért becsmérlem a military-val. Teljesen önállóan kitaláltam egy teljesítményértékelő rendszert, ami alapján otthon, az ismeretségi körben és a versenyzőtársak próbálták az utánpótlás lovakat megtalálni. Volt egy végkövetkeztetés, ugyanúgy, ahogyan bármelyik szakdolgozatban, és mit ad Isten, pont az a ló lett a következő évi bajnok, amit én megjósoltam. A reális számítások alapján minden összejött. Azóta is előfordult, hogy egy-egy tenyésztési programról, párosításról más elképzeléseim voltak, de mindig beigazolódik, hogy jók a döntéseim. Ha szakmai érvek alapján nem tudnak meggyőzni, nem engedem, hogy eltérítsenek, és ez minden téren így van.

– A szüleid is gazdálkodással foglalkoznak, ők sertést tartottak, te mégis a húsmarhatenyésztést választottad.

– 14 évesen már mindent tudtam a sertéstenyésztésről, amit egy háztáji gazdaság szintjén lehetett. Később, amikor férjhez mentem, nem volt lehetőségem azt a fajta munkát végezni, amit a szüleim, istállónk se volt. 

Néhány hektár legelővel indultunk, amit az erdő már kezdett a magáévá tenni, így teljesen egyértelmű volt, hogy húsmarhával fogunk foglalkozni. Édesanyám egy magyar tarka törzstelep telepvezetője volt, óvodába is úgy mentem, hogy reggelente körbejártuk a telepet. Mindig is lenyűgözött ezeknek az állatoknak a nagysága.

A másik – örök– szerelem a ló. Annak idején édesapám alapító tagja volt a Pápai Lovas Klubnak, édesapám, a húgom és én is versenyeztünk.

– Egyszerre nagyon sok, majdhogynem egész embert kívánó feladatod van.

– A gyermekeim, Kincső és Nimród jelentik a varázslatot az életemben. Nekem ők az elsők, minden elé őket helyezem, de megszokták, hogy néha sokfelé kell figyelni, beleszülettek ebbe a pörgésbe. Szerencsémre zseniális kollégáim vannak, nekik köszönhetően minden belefér egy napba.

A MAGOSZ-os tevékenység pedig egy hitvallás, az első gazdakört azért kezdtem el szervezni, mert meggyőződésem, hogy egyedül nem megy. A gazdaköri mozgalomban láttam azt a jövőt, ami a gazdák együttműködését előremozdíthatja. Győrffy Balázs NAK-elnöktől és Jakab István MAGOSZ-elnök úrtól is megkaptam minden segítséget. A mai napig büszke vagyok arra, hogy velük dolgozhatok.

– Második éve vagy Az Év Agrárembere Díj háziasszonya. Hogy látod, miben változott a díj megítélése az elmúlt időszakban?

– Nagyszerű megnyerni a versenyt, háziasszonyként pedig még több impulzus ér. Egyre többen ismerik a díjat, és magukénak érzik azt, amit ez a verseny megtestesít. Számomra lehetőséget képvisel: lehetőséget a vidéken élő kis csodáknak, hogy világraszóló csodák lehessenek.

Ami nagyon fontos célja a versenynek, hogy újra méltó helyére kerüljön a gazdatársadalom megítélése. Nagyon sokan nem tudják, hogy miről szól az ágazat. Van, aki csodálkozik, van, akit nem érdekel, vannak, akiknek természetes, hogy megveszik a piacon a friss élelmiszert, és vagyunk mi, gazdálkodók, akiknek ez természetes, ez a dolgunk, ezért kelünk fel minden nap. Gazdásznak lenni élethivatás. Ez egy olyan komplex választás, amivel sokan nincsenek tisztában. Ha valami nincs rendben, mi nem fogjuk a sátorfánkat, hanem hittel és meggyőződéssel maradunk ott, ahol vagyunk. Megítélésem szerint a versenynek ez az egyik legfontosabb alapvetése.

Az Év Agrárembere 2016 díjátadó gálaestre február 11-én kerül sor.

Az eseményről az élő közvetítést ezen a linken követhetik.

 

agrotrend.hu / Erdei Gabriella

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook