Hírek

Alternatív lehetőségeket is érdemes számításba venni

Új Főállatorvosi határozat lépett életbe, kevés marhát fogyaszt a magyar, külpiaci sikernek örvend a mangalica, az agrárinformatika előnyeire hívta fel a figyelmet a kamara, javaslatokat fogalmaztak meg a fiatal gazdák, szabályoznák a vetőmag-használatot – ezek voltak a hét hírei az Agrotrend.hu-n.

A Japánban megrendezett Foodex élelmiszeripari kiállításon 18 magyar cég termékekét mutatták be a közönségnek. A mangalica japán piaci sikerei indokolják a magyar fajta eredetvédelmi és minőségbiztosítási rendszerével kapcsolatos széles nemzetközi összefogás kialakítását. Megalakult a Japán Mangalica Szövetség, valamint együttműködési megállapodás aláírására került sor.

Nyerő a lábszár, de még így is kevés marhát eszünk – A húsmarhaállomány növekedése nem arányos a fogyasztás bővülésével, a feldolgozóipar fejlesztése azért is fontos, hogy minél magasabb feldolgozottsági szintű marhahúst állítsunk elő. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara A levágott állatok élősúlya 53,4 ezer tonna volt, a levágott szarvasmarhák 64 %-a tehén, 23 %-a bika volt. Mindez azt mutatja, hogy Magyarországon jellemzően a tejtermelésüket befejező teheneket vágják le, és nem a kimondottan erre a célra tenyésztett húsmarhákat.

Új határozat, hogy hatékonyabb legyen a sertésvész megelőzése – A határozat célja, hogy az érintettek még hatékonyabban végezhessék el a megelőzést és a korai felismerést szolgáló teendőket. Az állatorvosokból, vadászokokból és vadbiológusokból álló ASP Nemzeti Szakértői Bizottság által a magas kockázatú területen bevezetett intézkedéseket ezentúl már nem csak Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Ukrajnához közeli területein kell alkalmazni, hanem a megye teljes területén. További előírás az is, hogy vaddisznó társasvadászatot csak a megyei főállatorvos előzetes engedélyével lehet tartani.

Így lehetne sikereket elérni a fiatal gazdák szerint! – Az elmúlt évtizedekben megerősödött családi gazdaságok, üzemek továbbvitele, az agrár nemzedékváltás az egyik kiemelkedő problémája a magyar mezőgazdaságnak. A nemzedékváltás problematikája összetettebb annál, mintsem néhány EU támogatási jogcímmel meg lehessen oldani. A pénzbeli támogatás fontos eleme ugyan a probléma megoldásának, de ugyanúgy csak egy részfeladat. Az anyag hat részterületen fogalmaz meg javaslatokat, melyek közöttkonkrét jogszabályozási módosítás is szerepel.

Látniuk kell a gazdáknak, hogy hol tart a világ és mennyit spórolhatnak – Jó pár gazdálkodó használja már a Digitális Agrár Stratégiában fellelhető elemeket, abban vagyunk érdekeltek, hogy ezek a megoldások minél szélesebb körhöz eljussanak, legalább mint döntési alternatíva. Nem mellékes az sem, hogy jelentősen csökkenhet a környezeti terhelés, illetve az élelmiszerbiztonság is javulhat, valamint csökkenthető az adminisztrációs teher is. Gyümölcsösökben ma már lehetséges, hogy minden egyes növényről külön gyűjtsük a termelési adatokat, drónok segíthetik a különböző érésidejű területek elkülönítését, a szüret idejének pontos meghatározását.

fotó: Pixabay

Népszerű szolgáltatás lett a gazdálkodók körében a tápanyag-gazdálkodási terv készíttetése. A terv készítése talajmintához kötött, ennek révén a gazdálkodó képet kap arról, hogy az általa használt termőföldnek milyen a tápanyag-ellátottsága, és az elkészült terv alapján azt is megtudhatja, hogy optimális hozamhoz milyen arányban kell kijuttatnia a különböző makro-, illetve mikroelemeket a talajba. Egy pontosan elkészített tervnek köszönhetően ugyanis jóval kevesebb szerrel is elérhető a kívánt eredmény.

A luxembourgi székhelyű uniós törvényszék ítéletében úgy vélekedett, hogy a magyar intézkedés sérti a tőke szabad mozgásának elvét. Az ügy előzménye, hogy egy külföldiekből álló társaság magyarországi mezőgazdasági földterületek feletti haszonélvezeti jogát a magyar hatóságok kártalanítás nélkül megszüntették a nemzeti jogszabályok új rendelkezéseire hivatkozva. 

fotó: Pixabay

A jó minőségű, jogtiszta vetőmagokkal ugyanakkor jelentős előrelépést érhetne el a hazai szántóföldi növénytermesztés. A gazdák nemritkán 3-4 éven keresztül vetik vissza a magot, aminek az az eredménye, hogy aratáskor egyre gyengébb termésátlagok alakulnak ki. A megfelelő vetőmaghasználattal nagyban javíthatók a termésátlagok, és a gabona minősége is kedvezőbb lehet  A főbb szántóföldi növények esetében semmilyen előírás nem kötelezi a termelőket arra, hogy igazolt forrásból származó vetőmagot használjanak. Az európai ­uniós termeléshez kötött támogatásoknál ugyanakkor kötelező a fémzárolt szaporítóanyag használata.

Az orosházi kohófelújítása miatt, a hazai konzervipari cégek 2018-as gyártásindulásához szükséges befőttes üveg mennyiség nem áll rendelkezésre, és annak más üveggyártóktól beszerzése is erősen kétséges. A hazai konzervüzemek a környező országbeli gyárakból sem tudják beszerezni ezt a nagy üvegmennyiséget. A tárgyalások az ügyben folyamatosak. Az O-I orosházi üveggyárának leállása legnagyobb mértékben a meggybefőtt gyártását veszélyezteti. A hazai meggybefőtt-termelés a készterméket tekintve mintegy 14-16 milliárd forint értéket képvisel.

Eddig több mint 4700 kertészeti beruházási kérelmet támogatott a Miniszterelnökség, melynek eredményeképpen mintegy 98 milliárd forint támogatás felhasználásával valósulhatnak meg kertészeti fejlesztések az országban. Többek között kertészeti gépbeszerzésre, ültetvénytelepítésre, gomba- és hűtőházak, illetve üveg- és fóliaházak létrehozására, valamint a borászati ágazat fejlesztéseire fordíthatnak a gazdálkodók.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés