Hírek

Aranyat kapott magyar rozé Cannes-ban

A rozé borok világversenyét idén 14. alkalommal rendezték meg Cannes-ban. A Mondial du Rosén a több mint 400 díjazott között több magyar bort is elismertek a bírák, a Koch Pincészet rozéját pedig aranyéremre érdemesítették.

A Mondial du Rosé a legjelentősebb nemzetközi rozé borverseny, amelyet 2001 óta minden év áprilisában rendeznek meg Franciaországban. A versenyen arany és ezüst érmekkel díjazzák a kiemelkedő tételeket. A kiosztott érmek száma nem haladhatja meg a nevezett tételek 30 százalékát. A zsűritagok között borászok, nemzetközi borbírálók és szakújságírók vannak.

Az idén április 22-24. között megrendezett versenyre 1350 minta érkezett, 22 ország 404 borát ismerték el éremmel (97 arany, 307 ezüst). Magyarország 46 borral szállt versenybe, 13 ezüstöt (Dúzsi, Font, Frittmann, Gedeon, Varsányi, Taschner, Simigh, Kökény pincészetek) és egy aranyat hozott el.

A legcsillogóbb érmet Koch Csaba 2016-os Néró rozéja érdemelte ki. A hajós-bajai borász első, ebből a fajtából készített rozéja izgalmas tétel: a Néró csemegeszőlőt az 1960-as években nemesítette Csizmazia József és Bereznai László, és csupán 1993 óta államilag elismert fajta. Bár csemegeszőlő, szokatlanul magas cukorfokkal lehet szüretelni. A szakértők szerint bora kifejezetten gyógyhatású, gyulladáscsökkentő hatással is bír.

Fotó: kochpinceszet.hu

A cannes-i zsűri persze nem a medicinában hasznosítható tulajdonságait értékelte, hanem a bor kiegyensúlyozottságát, üdítően markáns, mégis "behízelgő" zamatait.

agrotrend.hu / hvg.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook