Hírek

Aratják a nádat a Balatonon

Az idén a tavalyi mennyiség dupláját szeretnék levágni a nádból a Balatonon, ahol a napokban megkezdődött a nádaratás. Egy kéve most tizenhat forintot ér.

A tavalyi gyengébb szezont követően az idén ismét összesen 300 hektár nádat arathatnak le a Balatonon. Az elmúlt évben, éppen az összefüggő jégfelület hiánya miatt, alig 150 hektáron sikerült levágni a nádat. Az elmúlt időszakban a nádarató gépeket elbírta a jég, de most, az átmeneti enyhülés miatt csak a partokhoz közeli nádasokban folytatják a munkát.

A legnagyobb nádaratónak a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság számít, amely az idén 250 hektár betakarítására írt ki pályázatot. Az öt nyertes vállalkozó összesen 12 millió forintért vállalta ennek a mennyiségnek a levágását – tudtuk meg Hanga Csabától, a vízügyi igazgatóság balatoni kirendeltségének helyettes vezetőjétől, aki elmondta: a vízügyi igazgatóság a Balatoni Nemzeti Parkkal közösen jelöli ki a betakarítandó nádasokat, ügyelve arra, hogy három-négy évente újra visszatérjenek egy-egy területre.

A Kis-Balatonon is megkezdődött a nádvágás: mint megtudtuk, itt az idén várhatóan 200-300 hektár nádat takarítanak majd be. A természetvédelmi területen a madártelepek környékét elkerülik a nádvágók, akik nem egy tömbben dolgoznak, hanem mozaikszerűen – legfeljebb ötvenhektáros parcellánként – haladnak.

– A Kis-Balatonon jelenleg nincs pénz vízvédelmi célú nádaratásra, a kifejezetten jó minőségű növény levágásáért a négy nyertes pályázónak kévénként tizenhat forintot kell fizetnie – tudtuk meg Abért Lászlótól, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgató-helyettesétől.

Ha a továbbiakban ismét hidegre fordul az idő, akkor 200-300 ezer nádkévényi mennyiség learatása is elképzelhető. Ez több millió forintos bevételt jelentene a vízügyi igazgatóságnak, a pénzt pedig jövőre a rossz minőségű nád vízvédelmi célú levágására használhatnák fel. Abért László elmondta: a nádarató vállalkozók a saját költségükön az idén is vágnak majd le avas nádasokat a Kis-Balatonon, hogy a helyükön növő új, ipari hasznosításra is alkalmas növényeket jövőre betakaríthassák.

Nem árt tudni, hogy a nádaratás engedélyköteles tevékenység, hiszen a vízügyi igazgatóságon kívül önkormányzatok, horgászegyesületek és ingatlantulajdonos magánszemélyek is vágnak nádat a tavon, az idén várhatóan 50 hektárnyit. A nádaratás lebonyolítását egyébként a következő két hónapban a zöldhatóság és a nemzeti park emberei is folyamatosan ellenőrzik.

A Balatonon megközelítően 1100 hektár nádas található, ebből 300 hektár számít védettnek, 800 hektáron viszont vízvédelmi okokból legalább három-négy évente le kell vágni a nádat. Az elmúlt években kétszer is előfordult, hogy az alacsony vízállás miatt teljesen elmaradt a nádaratás, illetve a meleg idő miatt csak a tervezett mennyiség töredékét tudták betakarítani.

Forrás: Népszabadság

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés