2021.12.06., hétfő , Miklós

Hírek

2019. május 29. szerda • 11:37

Átadták az első balatoni sporthorgász centrum apartmanházait Keszthelyen

A Balaton első sporthorgász centrumának 320 millió forintos beruházással elkészült apartmanházait adták át kedden a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. volt keszthelyi halásztelepén.

Szári Zsolt vezérigazgató kiemelte: 5 éve megszűnt a halászat a Balatonon, ezt követően döntöttek a horgászturizmust szolgáló bázis kialakításáról. A fejlesztés első beruházása volt a házak felépítése az Agrárminisztérium 195 millió forintos támogatásából és közel 130 millió forint önerőből. Ősszel kezdődik a kikötő felújítása, majd az egykori jégvermet alakítják át akváriumházzá - mondta a vezérigazgató


Fotó: Pelsőczy Csaba

A létesítményt átadó Nagy István agrárminiszter emlékeztetett arra, a halgazdálkodás szabályozása tette lehetővé, hogy az ország horgászvizeinek túlnyomó többsége horgászkezelésbe kerüljön. A félmilliós horgásztársadalom többsége minden évben horgászik a nagy természetes vizek valamelyikén - mondta.

"Legjelentősebb különleges rendeltetésű vizünk a 60 ezer hektár területű Balaton, amelynek hasznosítója az agrártárca szakmai felügyelete és tulajdonosi joggyakorlása alatt álló Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt." - tette hozzá.

A Balaton az utóbbi években kiemelt szerephez jutott a nívós horgászversenyeknek köszönhetően is, ezért is fontosak a horgászturisztikai fejlesztések - jegyezte meg a miniszter.

Szári Zsolt elmondta, folyamatosan nő a horgászok száma a Balatonon. Ma már évente közel 80 ezer területi engedélyt értékesítenek, ebből 700 millió forint a bevételük. Hozzátette, horgászturisztikai szempontból a Balaton mára megtelt, nem terhelhető tovább.

Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke hangsúlyozta:

2014-ben 285 ezer, 2019 május végén már 498 ezer állami jegyet vásároltak a horgászok, ami jól mutatja, hogy van létjogosultsága ennek a sportnak, szabadidős tevékenységnek.

Hangsúlyozta, a keszthelyi horgászcentrumhoz hasonló sok "ékszerdobozt" szeretnének látni az országban, amelyek a jövőben hálózatba szerveződhetnének.

A keszthelyi Akvárium Apartmanházakban 16 darab négyszemélyes lakrészt alakítottak ki, amelyekhez szabadtéri főzési- és sütési lehetőség, valamint egy-egy felszerelt csónak is tartozik.

agrotrend.hu / AM

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.