Hírek

Az afrikai országban örömmel fogadják a magyar projekteket

Egyre intenzívebbek az agrárkapcsolatok Szudán és Magyarország között.

A mezőgazdasági együttműködés fejlesztéséről tárgyalt a Földművelésügyi Minisztérium miniszterhelyettese Szudánban. Nagy István és Yagoub Mohammed El-Tayeb Ibrahim mezőgazdasági államtitkár együttműködési megállapodást írtak alá a magyar-szudáni kereskedelmi és kutatási-fejlesztési kapcsolatok ösztönzésére a mezőgazdaság és élelmiszeripar területén – tájékoztatott közleményében az agrártárca.

Magyarország számos területen, így a vetőmagágazatban, állat- és növényegészségügyben, feldolgozóiparban, takarmányozásban, vágóhídi technológiák területén kész együttműködni Szudánnal – mondta el Nagy István magas szintű szudáni tárgyalópartnereinek. Magyarországon ugyanakkor kiemelt kutatási téma mezőgazdasági klímaadaptáció, így a magyar kutatók számára hasznosíthatóak a szudáni eredmények.

A miniszterhelyettes hangsúlyozta, hogy számos olyan magyar kutatóintézet és cég van, amely akár üzleti keretek között is kész az együttműködésre többek között a tejfeldolgozás, vágóhídi technológia, állatnyilvántartás, mezőgazdasági gépészet területén. Elmondta, hogy 

a két országban közös, hogy mezőgazdasági potenciáljuk élelmiszerexportőrökké teszi őket, de ennek maradéktalan kihasználásához szükséges a helyi feldolgozóipar fejlesztése.

Hazánk jelentős tudással és képességekkel rendelkezik az ehhez szükséges élelmiszerbiztonság kialakításában a teljes élelmiszerláncban, magyar szakemberek a világ több pontján is kiviteleztek már komplex programokat ezen a területen.

A miniszterhelyettes szudáni útja során a mezőgazdasági tárcán kívül egyeztetett Musa Tibin állattenyésztési miniszterrel, aki érdeklődését fejezte ki a magyar állatvédelem, állatorvosi együttműködés, valamint mentesítési programok és oltóanyagok terén. Nagy István tárgyalt továbbá a magyar-szudáni mezőgazdasági kapcsolatok fejlesztési lehetőségeiről Mudesir Abdul-Ghani befektetési miniszterrel, Dr. Obeidalla Mohamed Obeidalla külügyi államtitkárral. A miniszterhelyettes a látogatás második napján találkozott Bakri Hassan Saleh szudáni alelnökkel és miniszterelnökkel, valamint a mezőgazdasági tárcánál aláírta a további kapcsolatokat megalapozó egyetértési szándéknyilatkozatot.

Szudán jelentős megműveletlen területekkel és

mintegy 110 milliós állatállománnyal rendelkező ország, célja a térség éléskamrájává válni a mezőgazdaság modernizálásával és a feldolgozás helyi kiépítésével.

Az afrikai országban számos korábban Magyarországon tanult szakember is dolgozik vezető pozíciókban az állami és magánszférában, és a javuló nemzetközi politikai és belső gazdasági viszonyok mellett az afrikai országban örömmel fogadják a magyar projekteket, befektetéseket is.

agrotrend.hu / FM  

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook