Hírek

Az agrártámogatások stabil, versenyképes mezőgazdaságot teremtenek

Az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokból számos gazdálkodó részesülhetett az elmúlt időszakban, valamint a kormány is azon dolgozik az agrártárcával az élen, hogy még több segítséget nyújthassanak és még több pályázati lehetőség nyílhasson meg. A hét legfontosabb agrárhíreit foglaltuk össze.

Az agrárium biztos jövőt kínál – Öregszik az ágazat, kevés fiatal választja a mezőgazdaság szerteágazó területeit saját jövőjéül, pedig amíg ember lesz, addig enni is kell valamit, és bár folynak a kutatások, de egyelőre csak az anyaföld képes minket táplálni. Nemsokára elindul az Agrárakadémia, ami bepillantást enged a jövőbe is.

Ünnepélyes keretek között kerültek átadásra támogatói okiratok Bács-Kiskun megyében – Dr. Nagy István agrárminiszter úr ünnepélyes keretek között adta ma át Bács-Kiskun megyében a Vidékfejlesztési Program keretein belül az állattartó telepek fejlesztését célzó támogatói okiratokat: Bács-Kiskun megyében 55 db sikeres pályázó, összesen 28 milliárd forintnyi összeget nyert el állattartó telepek fejlesztésére, ami országos szinten is kimagaslóan, meghaladta a teljes megítélt összeg 10 %-át.

Jelentős támogatásban részesültek a gazdák az első negyedévben – Az idei évre meghatározott közel 775 milliárd forint agrár- és vidékfejlesztési támogatásból 130,5 milliárd forintot fizettek ki a gazdálkodóknak az idei első negyedévben.

fotó: pxhere.com

Jól működött az országos jégkármérséklő rendszer – A talajgenerátoros országos jégkármérséklő rendszer országszerte működött, azonban – annak ellenére, hogy ez a létező legmodernebb technológia – a szupercellák ellen nem tud hatékony védelmet nyújtani. Az előzetes adatok szerint 21 helyről érkezett jégbejelentés hazánkban a pénteki zivatarok nyomán – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel szombaton.

Aratást végző munkagépekre figyelmezteti a közlekedőket az agrárkamara – Országszerte felgyorsult az aratás, ezért gyakrabban közlekednek a közutakon mezőgazdasági munkagépek és vontatók – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel pénteken.

Idén újra vár a KÁN, Kaposvár egyik legnagyobb rendezvénye – A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Kaposvári Campusa és a Magyar Mezőgazdaság Kft. 2021. október 1-3. között újra megrendezi a KÁN Egyetemi Napokat – jelentették be a rendezvényt beharangozó mai sajtótájékoztatón. A magyar állattenyésztés szakmai találkozója a színes programok mellett idén a MATE Udvarral is kiegészül, ahol az agrárium népszerűsítése mellett az Egyetem intézeteit ismerhetik meg a látogatók.

Az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázatok a hazai agrárium fejlődését eredményezi – Az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázat támogatói okiratainak veszprémi átadásán vett részt Nagy István agrárminiszter úrral Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. A Vidékfejlesztési Program nemzeti társfinanszírozásának NAK által is kezdeményezett, az EU-ban példa nélküli mértékű bővítése megteremti az alapját annak, hogy a hazai agrárium fejlődése hatalmas lendületet vegyen.

A kistermelők könnyen értékesíthetik termékeiket – Rugalmasabb rendszerben értékesíthetik saját termékeiket a kistermelők. Ez egyfelől az elmúlt időszakban elfogadott jogszabály-módosításoknak köszönhető, másfelől pedig az egyre szélesebb körben elérhető közvetlen online értékesítés és a vevői igények is elősegítik a folyamatot. A családi gazdaságoknak segítséget jelenthet, hogy az alapításukról szóló szerződés benyújtására a veszélyhelyzet végéig még van lehetőség.

A hazai élelmiszeripar számíthat a kormány támogatására – A magyar élelmiszergazdaság termelékenységének növelése kulcskérdés, amelyhez kiemelkedően fontos a digitalizáció és az új technológiák alkalmazásának támogatása – jelentette ki Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a Bábolna Élelmiszeripari Kft. törökszentmiklósi húsüzemében tett látogatásán.

Gyümölcslé feldolgozó üzem és Bioborászat átadó a Koch Borászatban – Július 1-én adták át a Koch Borászat gyümölcslé feldolgozó üzemét és bioborászatát ünnepélyes keretek között, ahol Koch Csaba ügyvezető igazgató mellett Győrffy Balázs a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, valamint Dr. Nagy István agrárminiszter is beszédet mondott jelentős további sikereket kívánva.

Vetőmag szövetség: bővül az ökológiai gazdálkodás Magyarországon – Bővül az ökológiai gazdálkodás Magyarországon: az elmúlt tíz évben mintegy 70 százalékkal, csaknem 100 ezer hektárra nőtt az ökológiai szántóföldi terület mérete, és a következő tíz évben további emelkedés várható – közölte a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) csütörtökön az MTI-vel.

fotó: pixabay.com

Pár nap múlva itt a dinnyeszezon – E hét végén megkezdődik a görögdinnyeszüret az ország déli térségeiben. Az utóbbi hetek kedvező időjárása miatt kiváló minőségre számítanak a termelők, akik a hőségben jellemző nagyobb keresletet folyamatosan, akár szeptember közepéig is ki tudják elégíteni, áll a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és Magyar Dinnyetermelők Egyesületének közleményében.

AGRO7 – A hét agrárhírei – Dr. Nagy István agrárminiszter is azon a véleményen van, hogy a fenntartható borászatot kell támogatni, amelyről bizonyságot is szereztünk videónkból, ami a Koch Borászat üzemátadójáról tanúskodik.Ezenkívül a fenntarthatóság és az állattenyésztés is a heti híradónk témáját képezi.

agrotrend.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook