Hírek

Az árutőzsde a hazai mezőgazdaság szolgálatában

Az agrárkereskedelem és az árutőzsde világával ismerkedhettek meg az agrárterületen tanuló egyetemi hallgatók a Corvinus Agribusiness diákszervezet szervezésében létrejött Agrárkereskedelem és Árutőzsde kurzuson, melyen egy szemeszteren átívelően mélyedhettek el a témában a résztvevők.

A félév során Bidló Gábor, a Budagabona Kft. ügyvezető – tulajdonosa tartotta a Corvinus Agribusiness kurzusát. Az előadássorozat azzal a szándékkal került megrendezésre, hogy bár kisebb létszám mellett, de az igazán érdeklődő hallgatók számára mélyebb betekintést nyújtson egy adott szakterület alapjairól.

fotó: corvinusagribusiness.hu

Bidló Gábor személyében egy olyan tapasztalt szakember látogatott el a Corvinus Agribusiness-hez, aki rendszeresen tart előadást különböző rendezvényeken és elemzései is évek óta megjelennek különböző szakfolyóiratokban, publikációkban. Az általa vezetett Budagabona Kft. tanácsadóként nemcsak elméleti folyamatok elemzését végzi, hanem érdemben is részt vállal a javasolt megoldások lebonyolításában. Fő profilját a fizikai határidős piacok használatához és a fizikai határidős ügyletek létrehozásához szükséges elemzések jelentik, amely tevékenység lebonyolításában, mint javaslattevő vesz részt a Budagabona Kft..

Kiemelt projekt a nemzetközi piacokon vezető szerepet betöltő és mezőgazdasági termékek feldolgozásával foglalkozó cégek magyarországi jelenlétének megteremtése, illetve erősítése, a termelő partnerek felkutatása és a mindkét fél számára elfogadható szerződéses rendszer kialakítása.

A négy alkalomból álló kurzus egy viszonylag kötetlenebb tematika alapján zajlott. Első alkalommal a hallgatók egy rövid történeti bevezető keretében ismerkedhettek meg a terménykereskedelem kialakulásával és helyzetével a világban, majd annak sajátos helyzetével hazánkban. Olyan alapvető fogalmak kerültek tisztázásra, amelyek nélkül nehéz továbbhaladni az árutőzsdék megismerésének világában.

A tőzsdék létjogosultságát rövid időn belül elfogadta mindenki. A többek között a népességrobbanás következtében kialakuló nagy távolság a mezőgazdasági termelés, valamint a végfelhasználás között, az ,,egyszeri” előállítás és folyamatos felhasználás, valamint a készletezés kérdése mind-mind indokolja az árutőzsde szükségességét.

A globális szerepen túl betekintést nyerhettünk az árutőzsdék nyújtotta lehetőségek kiaknázására a magyar termelők és feldolgozók szemszögéből, illetve ezek hiányára.

A határidős kereskedelem egyfajta védettséget tudna jelenteni az áringadozással szemben.

Üzleti szempontból pontosabb tervezést tenne lehetővé, ha az árut egy adott időszak múlva előre rögzített áron tudnánk eladni vagy éppen vásárolni. A feldolgozók megfelelő mennyiségű és minőségű árut tudnának biztosítani a szükséges időszakra, míg a termelők már a vetés, vagy akár már a vetést megelőző tervezési folyamat során egy fix áron eladhatják, illetve egy stabil árral tervezhetnek előre. A kereslet és kínálat közötti gapet a spekulánsok töltik ki, akik magas száma az árutőzsdén indokolja a tényleges fizikai teljesítések alacsony arányát az ügyletekhez képest.

Bár egy hatékonyan működő határidős, tőzsdei kereskedelem sok szempontból segítséget jelentene a hazai mezőgazdaság szereplőinek, mégsem jellemző ez a hazai viszonylatban.

Olyannyira nem, hogy a Budapesti Értéktőzsde áruszekciója a kezdeti fellángolás után gyakorlatilag teljesen elsorvadt. Akik részt akarnak venni a tőzsdei kereskedelemben, azok a külföldi nagy tőzsdékre kényszerülnek, mint a MATIF vagy akár a német vagy olasz tőzsdék. Ebben az esetben azonban számolni kell a szállítás okozta extra költségekkel, amit nehéz úgy megoldani, hogy a magyar termény versenyképes maradjon a külföldi versenytársakéval, illetve az ne eméssze fel az esetleges extra bevételt.

További nehézséget jelent az általános információ- és tőzsdeismereti hiányon túl, a tőzsdei követelmények teljesítése.

A termény standard minőségi elvárását, bár hosszú távon a magyar agrárium versenyképességének növelése érdekében igen fontos lenne, a termelők kevés esetben teljesítik csak, inkább az olcsóbb, rosszabb minőségű termény van túlsúlyban.

Egy másik nehézség a kötelező letét mértéke. 1000 tonna esetén a tőzsdén való kereskedés körülbelül 20000 EUR letét mellett lehetséges csak. Ezt sok esetben a hazai termelők nem tudják vállalni a rövid távú likviditási problémákat kockáztatva. A pozíciók figyelése mindennapos jelenlétet kíván, ezzel tovább csökkentve a tőzsdei kereskedés népszerűségét.

A kurzus keretein belül sor került még a különböző áralakulási görbék és grafikonok elemzésére is. A puszta tényeken túl a hallgatók betekintést nyertek a számok mögött meghúzódó folyamatokra, amelyek adott esetben áremelkedést vagy éppen csökkenést eredményeznek. Ilyen lehet például egy adott régió várható termésátlagáról történő bejelentés, amely jelentősen elmozdíthatja az árakat vagy a helyettesítő termékek árának ellentétes ingadozása.

Összességében a kurzus keretében a Corvinus Agribusiness tagjai hasznos és igen fontos tudással bővültek, hiszen az előadásokból megtudhatták, hogy az árutőzsde alkalmazása stabilizálhatja és növelheti a gazdálkodók és a termelő vállalatok bevételeit, ezért a tőzsdei kereskedelem kultúrájának elterjedése hazánkban elősegítené a mezőgazdaság hosszú távú fejlődését.

agrotrend.hu 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés