2022.06.29., szerda , Péter, Pál

Hírek

2020. december 03. csütörtök • 16:23

Az elmúlt évtizedben megduplázódtak a kutatás-fejlesztési források

A hazai K+F ráfordítások összege évek óta emelkedik, tavaly minden eddigi értéket meghaladva 702 milliárd forint hasznosult ezen a területen, ami több mint kétszerese a 2010-es költéseknek – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb összegzése szerint csak 2019-ben 48 milliárd forintos volt a bővülés. A kutatók létszáma pedig egyetlen év alatt mintegy 2500 fővel növekedett – írják a közleményben, számolt be róla a hirado.hu.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kiemelte: a kormány célja, hogy a  kutatás-fejlesztési ráfordítás GDP-hez viszonyított aránya 2020-ra elérje az 1,8 százalékot. A folyamatosan bővülő forrásmennyiség és az elmúlt időszak KFI rendszer egészét ösztönző intézkedései, támogatásai alapján e törekvés teljesíthető.

Tavaly az összes hazai K+F ráfordítás mintegy háromnegyedét vállalkozások használták fel. A legnagyobb mértékben, a megelőző évhez képest ötödével az egyetemek forrásai növekedtek több mint 16 milliárd forinttal. A KSH jelentés szerint a kutatói létszám bővülése kétharmad-egyharmad arányban oszlott meg a piaci szereplők és a felsőoktatás között – hangsúlyozza az ITM.

Fotó: wikimedia

A tárca tájékoztatása szerint a folytatásban további előrelépésre lehet számítani, hiszen az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére a kutatási, fejlesztési és innovációs célú költségvetési támogatások éves szintje idén 43 milliárd forinttal emelkedett. A hazai tudományos teljesítmény jelentős része a tavaly szeptemberben létrehozott Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz (ELKH) köthető. A kormány 2021-től 22 milliárd forint többletforrást biztosít az ELKH számára a kutatóintézet-hálózat működtetéséhez, bér- és infrastruktúrafejlesztéshez.

A nemzetközi kitekintésben is egyedülálló kutatás-fejlesztési bértámogatás a járványhelyzetben közel 23 ezer magasan képzett szakember munkahelyének megtartásához járult hozzá összesen több mint 17 milliárd forinttal.

A nemzetgazdaság számára különösen ígéretes tématerületek hazai szakmai műhelyeit összefogó Nemzeti Laboratóriumokban a jelentős globális problémákra választ adni képes kompetenciák fejleszthetők. A kormány tizenhét nemzeti laboratórium és egy kutatólaboratórium kialakítását, működésének megkezdését idén 14 milliárd forinttal támogatja a kutatási eredmények társadalmi, gazdasági és környezeti hasznosítása érdekében - olvasható a közleményben.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2018-ban megkezdte a teljes hazai kutatás-fejlesztési és innovációs struktúra stratégiai alapokon nyugvó átalakítását. Magyarország az innovációs teljesítményt mérő Globális Innovációs Index idei rangsorában 131 vizsgált ország között a 35. helyen szerepel. Régiós összehasonlításban hazánkat egyedül Csehország előzi meg. A kormány azon dolgozik, hogy Magyarország a jelentős innovátorok közé lépjen előre – tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

agrotrend.hu / hirado.hu

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.