Hírek

Az elmúlt negyedszázadban számos natúrpark alakult hazánkban is

Izgalmas természeti jelenségek, kultúrtörténeti emlékek, nagy múltú települések – csak néhány látnivaló Magyarország natúrparkjaiból. Az elmúlt 25 évben 16 natúrpark alakult az ország számos pontján, a legutóbbi tavasszal jött létre.

„Az ország területének 9,6 százaléka natúrparkkal lefedett területnek mondható, és az eloszlása is egységes az ország területén belül, hiszen 19 megyénkből 15 már érintett valamelyik natúrparkkal” – mondta Rácz András környezetügyért felelős államtitkár az M1 Kék bolygó című műsorában , számolt be róla a hirado.hu.  Az első natúrparkot 1995-ben alapították, és azóta már számos tájegységet érint, köztük a Tápióságot, a Zselicséget és a Gerecsét is.

A natúrparkok alapvetően helyi kezdeményezések. A natúrparkok a nemzeti parkok mellett, az állami természetvédelem mellett működnek, alapvetően helyi kezdeményezések. Önkormányzatok és települések fognak össze azért, hogy a természeti, táji értékeiket, kulturális örökségüket bemutathassák, erre szervezik meg a natúrpakot.

„A natúrparki cím elnyerésének azonban komoly feltételrendszere, és jogszabályban szabályozott eljárásrendje van. Létrehoznak egy munkaszervezetet, ami aztán működteti a natúrparkot, és vonzza a térségbe az érdeklődőket” – fejtette ki az államtitkár.

A natúrpark tehát önkéntes alapon életre hívott térségi együttműködés. Célja, hogy a helyi közösségek, amelyek ismerik a saját tájuk természeti és kulturális örökségének értékeit, összefogva megőrizzék, és fenntartható módon fejlesszék azokat. A természet megóvása kiemelten fontos feladat, szem előtt tartva, hogy abból nem csak a természet profitálhat.

Fotó: pixabay.com

„Fontos szempont a vidékfejlesztés, hiszen a helyi lehetőségek, kiaknázása a helybenmaradás elősegítése, a helyi munkalehetőségek felkutatása is célja egy natúrparknak, hiszen a térségbe érkező érdeklődőket ki kell szolgálni, különböző turisztikai és vendéglátóipari szolgáltatásokkal. Ezeket mind-mind a natúrparkban résztvevő települései, lakosai, vállalkozói ott helyben nyújtják” – részletezte Rácz András.

A belföldi utazás kevesebb széndioxid-kibocsátást jelent

A táji adottságokon alapuló és a helyi közösségek bevonásával zajló turizmusnak számos környezetvédelmi előnye van: önmagában a belföldi utazás kevesebb széndioxid-kibocsátást jelent, az adott régióhoz kötődő szolgáltatások igénybevétele pedig ugyancsak kevésbé terheli a bolygót. Azonban talán még ennél is fontosabb a természeti értékeink megismertetése a nagyközönséggel, ebben fontos szerephez jut az ökoturizmus.

Fotó: pixabay.com

Vidékfejlesztés mellett természetesen a környezeti nevelés, a szemléletformálás és a bemutatás is alapvető tevékenysége egy natúrparknak, és természetesen az ökoturisztika is, hiszen minél több látogatót szeretnének vonzani a térségbe. Még legalább négy natúrpark létrehozására lehet számítani a jövőben. „Tizenhatodik magyarországi natúrparkunk őrjeg és Szőlő hegyei nevet viseli, ez a Hajós kistérség egy különleges területe, a Duna-Tisza-közi megmaradt hátság és lápvidék utolsó maradványa. Itt van egy nagyon híres, védett mocsara az úgynevezett Vörös-Mocsár” – emelte ki az államtitkár.

agrotrend.hu / hirado.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook