Hírek

Az erdészeti támogatások az átmeneti időszakban is elérhetők

Az erdészeti tevékenységekkel kapcsolatos pályázatok folyamatosan elérhetőek lesznek a Közös Agrárpolitika (KAP) átmeneti támogatási időszakában, és a szükséges források is rendelkezésre állnak az új KAP 2023. január 1-jei indulásáig – mondta az erdőkért felelős helyettes államtitkár az Agrárminisztérium (AM) közleményében.

Szentpéteri Sándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ), valamint az AM és az érintett szakmai szervezetek közreműködésével szervezett fórumsorozat záróeseményén, Tápiószentmártonban kiemelte, hogy a minisztérium célja a meglévő és népszerű erdőtelepítési támogatások folytatása, valamint az új KAP időszakára új pályázati formák kidolgozása – írja a hirado.hu.

Emlékeztetett: Magyarországon mintegy 37 ezer bejegyzett magánerdő-gazdálkodó van, akik mintegy 500 ezer tulajdonos erdejét kezelik.

A helyettes államtitkár beszédében kitért arra is, hogy 2019-ben módosult a Vidékfejlesztési Program (VP) erdőtelepítési támogatási rendszere, amelynek köszönhetően az igénylők 80-130 százalékkal több támogatáshoz juthatnak. Az intézkedés hatására az erdőtelepítési kedv megnövekedett, azóta már 31 ezer hektárt meghaladó új erdő és ipari célú faültetvény telepítésére nyújtottak be igényt. Hozzátette, 2021-ben a fiatal erdők ápolásának támogatását (Erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló tevékenységek pályázatot) változtatták meg annak érdekében, hogy minél biztosabban tudjanak az erdőgazdálkodók pályázni.

Fotó: wikimedia

Az erdőtelepítési pályázatok következő beadási határideje 2021. augusztus 31.

A fórumsorozat záróeseményén áttekintették a magánerdő-gazdálkodás aktuális kérdéseit is, mivel az átlagos birtokméret még mindig csak 15 hektár körül van, így komoly kihívás a szakszerű és versenyképes gazdasági egységek kialakítása, menedzselése.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége által kezdeményezett, és az Agrárminisztérium részvételével az ország hat helyszínén zajló fórumsorozat jó lehetőséget teremtett arra, hogy találkozzanak a helyi erdőtulajdonosok, az erdőgazdálkodók és az erdészeti vállalkozások, továbbá folyamatos legyen a párbeszéd a gazdálkodók, a szakmai szervezetek és a jogalkotó között – olvasható a közleményben.

agrotrend.hu / hirado.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés