Hírek

Az Európai Unió több pénzt szán klímavédelemre

Egymilliárd euróval több pénz jutott az Európai Unióban az éghajlatváltozás elleni lépések finanszírozására tavaly, mint 2017-ben. Ez ugyan a 2013-as érték dupláját jelenti, ám töredéke annak, amit a későbbiekben kell fordítani a globális átlaghőmérséklet emelkedésének meggátlására.

Jelenleg az Európai Unió és tagállamai biztosítják az éghajlatváltozás elleni küzdelem közfinanszírozásának legjelentősebb részét. Az erre szánt hozzájárulások összege a 2017-es 20,4 milliárd euró után 2018-ban összesen 21,7 milliárd eurót (mintegy 7161 milliárd forintot) tett ki – tájékoztatott a tagországok pénzügyminisztereiből álló tanács a hét végén – írja a Magyar Nemzet.

fotó: pixabay.com

A közleményben rámutattak, hogy több mint kétszeresére nőtt az a hozzájárulás, amelyeket az unió 2013 óta nyújt a fejlődő országok részére az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentéséhez és az éghajlatváltozás hatásaival szembeni fellépéshez.

A dotációt pedig ténylegesen a fejlődő országokban, az éghajlatváltozás mérséklését és az ahhoz való alkalmazkodást célzó kezdeményezésekre fordították – emelte ki a tanács a távirati iroda tudósítása szerint.

A pénzügyminiszterek által elfogadott következtetések alapján a számadat igazolja az unió elkötelezettségét az iránt, hogy fokozatosan növelje az éghajlatváltozás kezelésébe folyó nemzetközi pénzügyi hozzájárulását az éves százmilliárd amerikai dollár (mintegy 30,2 ezer milliárd forint) célösszeg eléréséig, amelyet az iparosodott országok esetében 2020-ra határoztak meg.

Ezt követően, 2025-ig új kollektív számszerűsített célt tűznek ki. A tanács emellett hangsúlyozta a párizsi klímavédelmi megállapodás nagyratörő céljai végrehajtásának fontosságát és sürgette a pénzügyi források áramlásának gyorsítását.

Az Európai Bizottság a napokban tett javaslatot 168,3 milliárd euró összegű uniós költségvetésre 2020-ra. A 2014–2020-as időszak hetedik, egyben utolsó büdzséjéről Günther H. Oettinger, a költségvetésért és az emberi erőforrásokért felelős európai biztos elmondta, hogy annak célja továbbra is az EU prioritásainak támogatása.

Ezek a munkahelyteremtés, a versenyképes gazdaság, a növekedés, a fiatalok és a klímacélok eléréséért folytatott küzdelem.

A 2020-ra javasolt teljes költségvetés 21 százaléka a globális átlaghőmérséklet emelkedése elleni küzdelmet támogatja. Ez összhangban van azzal az ambiciózus céllal, hogy az EU jelenlegi hosszú távú költségvetésének húsz százalékát az éghajlatváltozással foglalkozó tevékenységekre fordítsák.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook