Hírek

„Az MI olyan következményekkel járhat, mint egy atomháború”

Már a mesterséges intelligencia kutatók harmada úgy gondolja, hogy a mesterséges intelligencia végső soron annyira „katasztrofális” eredményeket okozhat, amiket csak az atomháborúkhoz lehet hasonlítani.

Nézhetjük a kérdést onnét, hogy az IFLScience szerint akár jó hír is lehet, mert a kutatók „csak” 36 százaléka véli úgy, hogy mindez katasztrófával végződhet.


Illusztráció: Gerd Altmann / Pixabay

A felmérésben olyan kutatók részesültek, akik 2019 és 2022 között legalább két számítógépes nyelvészeti publikáció társszerzői voltak. Meg akarták ismerni az iparágban kutatók nézeteit a mesterséges intelligencia (AI-MI) és a mesterséges általános intelligencia (artificial general intelligence, AGI)

azon képességével kapcsolatban, hogy emberként gondolkodjon,  valamint feltérképezni azt a hatást, amelyet a tudósok véleménye szerint a mesterséges intelligencia gyakorol majd a társadalomra.

Az eredményeket egy úgynevezett preprintben tették közzé, amely még nem esett át szakértői értékelésen.

Miként megjegyzik, az AGI rendkívül ellentmondásos téma. Még abban is óriási véleménykülönbségek vannak, hogy kell-e egyáltalán erre törekednünk, és akkor mi lesz velünk, ha az emberiség eléri a futuristák által jósolt állapotot.

„A válaszadók 73 százaléka egyetért azzal, hogy a mesterséges intelligencia általi automatizálás valószínűleg olyan mértékű forradalmi társadalmi változáshoz vezet ebben az évszázadban, mint ipari forradalom idején” – írták a kutatók.

A tudósok nem csekély, 36 százaléka valószínűsíti, hogy az emberiség jövőjére nézve a mesterséges intelligencia katasztrofális, a nukleáris háborúval összevethető következményekkel járhat ebben az évszázadban.

Többségük azonban nem ért egyet ezzel a szélsőséges megfogalmazással, ők úgy gondolják, ezek a fejlesztések „pozitív általános hatást gyakorolnak a világra, már mai is (89%), és a jövőben is (87%)”.

Jelentős többség, az AI-MI-kutatók 74 százaléka úgy véli, a magánszektor túl erősen befolyásolja ezt a területet, s 60 százalékuk szerint a nagy modellek képzésének karbonlábnyoma is komoly aggodalomra ad okot.

agrotrend.hu / BAON

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés