2023.02.03., péntek , Balázs

Hírek

2022. március 15. kedd • 08:04

Az UBM Csoport új takarmánykeverő üzemének alapkőletétele

Az ünnepélyes eseményre 2022. március 9-én a szerbiai Sid városa melletti, Adasevci ipari parkban került sor.

Az ünnepségen megjelent Aleksandar Vučić úr, a Szerb Köztársaság elnöke, Branislav Nedimović úr, miniszterelnök-helyettes, mezőgazdasági, erdészeti és vízügyi miniszter, Pásztor István úr, a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnöke, a vajdasági tartományi közgyűlés elnöke, Igor Mirović úr, a szerémségi tartományi kormány elnöke, Zoran Semenović úr, Sid önkormányzatának az elnöke és Szijjártó Péter úr, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, Pintér Attila úr, Magyarország belgrádi nagykövete és természetesen az UBM vezetői is. Az ünnepség megnyitója után Horváth Péter, az UBM Csoport vezérigazgatója mutatta be cégünk eredményeit, elképzelésit és szerb beruházásunk indokait, amelynek során a következőket emelte ki: Az UBM Csoport 25 éves múltjára visszatekintve a hosszú és alapvetően sikeres cégmúlt teremtette meg jelenlegi és jövőbeli lehetőségeinket a takarmányiparban. Ezt támasztja alá a mai alkalom is, amikor azért jöttünk össze, hogy az UBM fejlesztésének egy jelentős állomását indítsuk el és ünnepeljük meg.

Cégünk 1996-os indulását követően a takarmány alapanyagkereskedelemmel indultunk el, amit néhány év után követett a takarmánykiegészítők értékesítése, majd 2008-tól a takarmányipari beruházások időszaka. Az elért magyarországi termelési, kereskedelmi és működési tapasztalatok és eredmények tették lehetővé a regionális terjeszkedés elindítását, a szlovák és román takarmánygyárak felépítését és az értékesítést. Ezzel párhuzamosan több térségi országban elindítottuk alapanyag és késztermék értékesítési és szerviz tevékenységünket, amint ez itt Szerbiában is történt. Mára a takarmánygyártás és a hozzá kapcsolódó szakmai és szerviztevékenység már meghatározó az UBM Csoport tevékenységében. Gazdaságosan és kiváló minőségben csak nagykapacitású, a gyártást koncentráló üzemek tudnak termelni, amit a piaci folyamatok is előbb-utóbb kikényszerítenek. Az UBM takarmányipari jelenlétét és piaci térnyerését erre az irányra építettük, és a jövőben is erre tartunk, aminek jó példája a Szerb Köztársaság piacán elindított tevékenységünk, az új takarmánykeverő üzemünk felépítése, itteni pozíciónk jelentős alátámasztása.

Terveink szerint a Sid-i üzemből a szerb mellett elérhetővé válnak a horvát, bosnyák, macedón és egyéb balkáni piacok is. A jövőképünk tehát egyértelmű, regionálisan működő, takarmánygyártással és takarmány-alapanyag nagykereskedelemmel foglalkozó cégcsoportként látjuk magunkat a következő években. A regionalitás nem csak a gyártásra, hanem a kereskedelemre is igaz, a magyar és külföldi irodáink egymást kiegészítve tudják kihasználni a földrajzi, időjárási, piaci tagoltságból eredő lehetőségeket. A két üzletág elkülönült hatáskörrel és mérhetőséggel, de szorosan együttműködve dolgozik. Cégünk fejlesztési elképzeléseinek támogatására ez év őszétől az UBM Feed Zrt. tőzsdei bevezetését is elindítjuk, így az átlátható és érthető működés befektetői szempontból is lényeges kritérium. Engedjék meg, hogy néhány számmal is bemutassam a teljes magyar tulajdonban lévő UBM cégcsoport tevékenységét. Az elmúlt évben 520 ezer tonna fehérje és olajosmag, 698 ezer tonna gabona kereskedelmi értékesítése mellett 760 ezer tonna keveréktakarmányt gyártottunk, illetve alapanyagot értékesítettünk a magyar és a regionális állattenyésztés szereplőinek.

A magyar takarmánypiac mellett további 8-10 országba exportáljuk termékeinket. A cégcsoport árbevétele 2021-ben 188 milliárd forint (515 millió euró) volt, amely a mezőgazdasági ágazatban jelentős nagyságrendű. A cégcsoport cégeiben 430 fő UBM alkalmazott dolgozik, a termelés, a kereskedelem, a szerviz ész elszámolás, vállalatirányítás területén. Cégünk keveréktakarmány gyártó kapacitásai jelentősök, korszerű magyarországi üzemeink kapacitása eléri a 540.000 tonnát, a regionális fejlesztéseink eredményeként Szlovákiában 110.000 tonna, Romániában Kerelőszentpálon 230.000 tonna gyártókapacitással, a Hodler cégcsoporttal közösen. A szerbiai üzem elkészülte után ezt további 200.000 tonnával tudjuk majd növelni és regionális gyártókapacitásunk el fogja érni az 1,1 millió tonnát. Jelentős a környei üzemben gyártott premix mennyisége és továbbfeldolgozott szójabab és napraforgómag termékeket előállító üzemünk kapacitása is. Szakembereink széleskörű takarmányozási, telepmenedzsment szaktanácsadást, teljeskörű takarmánylaboratóriumi szolgáltatást nyújtanak a szarvasmarha, sertés és baromfi ágazatban található közel 1.000 partnerünknek. A balkáni piacon már több éve elindítottuk takarmányüzleti tevékenységünket (Szerbia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Albánia), amelyet részben helyi szakembereink, részben az UBM központi exporttevékenysége és szaktanácsadási szolgáltatása támogat. A piac megismerése után szeretnénk ezt tovább építeni; ezért döntöttünk alapos előkészítő tevékenység után egy zöldmezős szerbiai takarmánykeverő üzem megépítése mellett. A megcélzott magas minőségű és hatékonyságú keveréktakarmánygyártás, szerviz és szolgáltatás, az egyre inkább koncentrálódó nagyüzemi élelmiszertermelés ellátásához járul majd hozzá. Ezt a piaci szegmenset célozzuk meg elsősorban, de természetesen kiszolgáljuk a közép- és kisméretű állattenyésztő cégek ömlesztett és zsákos keveréktakarmány igényét is. A beruházásra a Szerb Köztársaság Opstina Šid – Adaševci ipari park 20 hektáros fejlesztési területén, itt kerül sor, amely kedvező földrajzi fekvésű az említett piacok ellátásához. Az évi 200.000 tonna, 30 tonna/óra gyártókapacitású igen korszerű, automatizált keverőüzem gyakorlatilag emberi beavatkozást szinte nem fog igényelni, mivel teljesen automatizált, számítógép vezérelt, nemzetközileg auditálható lesz és ki fogja szolgálni a szarvasmarha, sertés és baromfi GMO-mentes keveréktakarmány igényét ömlesztett és zsákolt formában. Az üzemhez egy irodaépület készül, amely az iroda, a szociális létesítmények mellett laboratóriumot és képzési központot is magába foglal. A szerb üzem teljes beruházási költségvetése 24.424.000 euró, amelyből 13.740.000 euró a takarmánykeverő üzem, míg 10.684.000 euró a területkialakítás, kiegészítő létesítmények, infrastruktúra fejlesztés és kialakítás költségei.

A beruházási programot a magyar kormányzat (HEPA – Nyugat-balkáni Beruházás Támogatási Program) 2,3 milliárd Ft támogatásban (~6,3 millió euró), míg a szerb kormányzat (RAS) 2,5 millió euró támogatásban részesíti. A szerb kormányzat további kedvezményként 10 éves jövedelemadó mentességet (jelenleg ez 15%) biztosít, ha a beruházás meghaladja az 1 milliárd szerb dinár összeget (~8,5 millió euró; ez ebben az esetben teljesül) és legalább 100 fő foglalkoztatását biztosítja. A beruházást az UBM Feed d.o.o cég (belgrádi székhelyű) fogja megvalósítani (94 % UBM Trade és 6% Hodler Capital tulajdonú). Ebben a cégünkben már 8 fő dolgozik a beruházási projekt előkészítésén és további 15 fő alkalmazására kerül sor a beruházás időszakában (2022-2023), majd az üzem indulását megelőzően kerül sor 75-80 fő alkalmazására (2024-205) a gyártási és kereskedelmi tevékenység biztosításához. Végezetül engedjék meg, hogy kiemelten megköszönjem a szerb és a magyar kormány beruházási támogatását az ennek megítélésben közreműködő magyar HEPA és a szerb RAS exportfejlesztő szervezetek munkáját és külön szeretném megköszönni Aleksandar Vučić elnök úr és Branislav Nedimović úr miniszterelnök-helyettes, Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízgazdálkodási miniszter támogatását az UBM projekt aktív támogatásáért és segítségért, ami ennek a mai alapkőletétellel elindításra kerülő telephelynek a megtalálására is kiterjedt.

Ezt követően Szijjártó Péter úr, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere tartotta meg ünnepi beszédét: Szijjártó Péter beszéde kezdetén az orosz—ukrán háború okozta kihívásokat említette, majd a kiváló szerb—magyar együttműködésre tért ki. Kiemelte bebizonyítottuk, hogy lehetséges egy súlyos történelmi örökségtől terhelt kapcsolatból stratégiai partnerséget és szövetséget létrehozni. Szerbek és magyarok büszkén állíthatjuk, hogy példát tudunk mutatni a világnak abban, hogyan kell ellenségeskedésből békét teremteni, és hogyan kell nemzeti közösségeket konfliktusforrás helyett erőforrásként kezelni. Ma már történelmi békeként tudjuk jellemezni a két nemzet és a két ország kapcsolatát. És azt tudom mondani önöknek, hogy ebből a történelmi békéből mindkét ország, mindkét nemzet és mindkét gazdaság nagyon sokat profitál. A két ország gazdasága segíti és stimulálja egymást, ennek köszönhető, hogy együttműködésünk igazi sikertörténet. A Szerb Köztársaság és Magyarország hosszabb folyamat után ma kiváló politikai, gazdasági és emberi kapcsolatokat ápol. Büszkék vagyunk arra, hogy hozzájárulunk egymás energiaellátásának biztonságához. Büszkék vagyunk arra, hogy a legnagyobb magyar vállalatok itteni beruházásai segítettek Szerbiának abban, hogy az ország tavaly rekordnövekedést tudott felmutatni, amihez tisztelettel gratulálunk, és az elismerésünket fejezzük ki. Büszkék vagyunk arra, hogy a vajdasági gazdaságfejlesztési programban több mint 14 000 vállalkozásnak adtunk támogatást, és büszkék vagyunk arra, hogy tavaly 4 milliárd eurós rekordot ért el a két ország közötti kereskedelmi forgalom. Magyarország és Szerbia együttműködése tehát egyértelműen sikertörténet, és most ennek a sikertörténetnek egy újabb fejezetét írjuk a mai napon azzal, hogy Magyarország egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő vállalata jelentős beruházást indít Šid járásban a szerb és a magyar kormány támogatásával — hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Ezután így folytatta: a mai világban a biztonság kérdése felértékelődik, annak minden aspektusával együtt, így az élelmiszer- és az energiaellátás biztonsága is rendkívüli jelentőséggel bír, és mi egyikből sem engedünk, hogy a saját polgáraink fizessék meg a szomszédban zajló háború árát. Ezért intézkedéseket hoztunk Magyarország élelmiszer- és energiaellátási biztonságának szavatolására is. Kiviteli korlátozást léptettünk életbe a gabona területén, kiemelt támogatást biztosítva a mezőgazdaságnak. Nem engedjük, hogy a háború alatt bármi fajta nehézségek legyenek Magyarország élelmiszerellátásában. A Szerb Köztársaság államfője, Aleksandar Vučić úr felszólalásában kiemelte, az elmúlt tíz évben Szerbia és Magyarország között nagyon jó baráti viszony alakult ki, amit a gazdasági mutatók is tükröznek. A két ország külkereskedelmi forgalma az utóbbi tíz évben a korábbinak a 2,5-szeresére nőtt; míg 10 évvel ezelőtt Magyarország a 11-12. külkereskedelmi partnerünk volt, most az ötödik helyen áll. A gazdasági együttműködés jelentőségét értékelve rámutatott, a magyarországi befektetések nemcsak azokon a területeken valósulnak meg, ahol a magyar közösség él, hanem Szerbia központi részében is, amit az UBM beruházása is jól példáz. Hangsúlyozta, ennek a kedvező helyzetnek a kialakulásában hatalmas érdeme van Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek, és nagyon büszke az együttműködésükre és a barátságukra, sok energiát és erőfeszítést tett azért, hogy egy évtizednyi, hadd ne mondjam harcok, de mindenképp nem túl közeli barátság után eljussunk odáig, hogy igaz partnerség és barátság alakuljon ki, és ezt a polgáraink is érzik mutatott rá Vučić.

Magyarország az egyetlen ország, amely szinte mindig Szerbia oldalára áll, és minden kérdésben segít Brüsszelben, amikor Szerbia létfontosságú érdekeiről van szó, mondta Szerbia elnöke. Vučić kiemelte, hogy a Magyarországgal való gazdasági együttműködés fontosabb, mint a két ország együttműködése a kultúra és a politikai terén. Amikor először megkérdezték, nem zavar-e az, hogy a magyar cégek pénzt hoznak a Szerbiában élő magyaroknak, nevettem, és azt mondtam, üdvözlöm őket. Aztán a bizalom annyira megnőtt, és magyar barátaink annyira szerették volna megmutatni, hogy mennyire tisztelik Szerbiát, hogy elkezdtek befektetni Közép-Szerbiába is. Ezért üdvözöljük önöket, drága magyar barátaink, fogalmazott Vučić. Elmondta továbbá, hogy a HEPA magyar ügynökség 6,3 millió eurót adott az Adaševciben lévő beruházásra, a RAS pedig 2,5 milliót, és bízik abban, hogy az UBM jól fog működni. Azt mondta a leendő dolgozóknak, hogy legyenek szorgalmasok, mert jó helyen fognak dolgozni, a családjaik meg tudnak majd élni. A magyar UBM csoport ma 24 millió euró értékű takarmánygyár építését kezdte meg Adaševciben, amely 100 dolgozónak ad majd munkát. Az új üzem alapkövét Aleksandar Vučić szerb államfő és Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, valamint Horváth Péter, az UBM Csoport vezérigazgatója helyezte el.

agrotrend.hu / UBM

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.