Hírek

Bárány Péter Az Év Agrárembere 2020-as kiírásának közönségdíjasa!

Immár hetedik alkalom került meghirdetésre Az Év Agrárembere kitüntető díj, ahol 30 jelölt 10 kategóriában szeretné elnyerni a kitüntető címet. A döntőbe jutott versenyzők nem csak a kategória győzelemért versengenek, hanem egy online szavazás segítségével akár a közönségdíjat is elnyerhetik. Ezen a szavazáson Bárány Péter 1104 szavazattal elnyerte a közönségdíjat. A Master Good cégcsoport ügyvezetője és tulajdonosa a díjjal kapcsolatos érzéseiről, munkájáról és terveiről beszélt. Péter az interjú során többször megemlítette családját és kitűnő munkatársait, mint a sikeres és eredményes munka egyik elengedhetetlen zálogát, hiszen az önálló munka egy jó csapatban teljesedhet ki, és ehhez elengedhetetlen a kellően biztató, egymást támogató és mégis ösztönzően kritikus közeg.

Milyen érzéssel töltötte el Az év agrárembere kitüntető díjra történő jelölése?

Nagyon jó érzés volt, mert ez egy pozitív visszacsatolás számomra. Mindenképpen büszkeséggel tölt el, hogy a szakma elismeri azt a munkát, amit közel két évtizede végzek.

Az Ön számára melyik a nagyobb elismerés, a szakmai vagy az, ha nem szakmabeliek ismerik el az munkáját?

Én azt gondolom nem lehet a kettőt összehasonlítani, illetve nagyon nehéz, hiszen a szakmai elismerés esetében azok, akik döntenek, jártasak abban a szakmában, és elsősorban nem csak érzelmi alapon döntenek. Egy ilyen jellegű közönség szavazás esetében azonban az érzelmi alapon hozott döntések a meghatározóak, de mindenféleképpen megtisztelő a közönség díj elnyerése.

Mikorra tehető a cégük alapítása, illetve kinek a nevéhez kötődik?

Az édesapám 1987-1988-tól egyéni vállalkozóként dolgozott, mely vállalkozás 1994-ben alakult át Baromfi Coop Kft.-vé. Azonban hozzátartozik az igazsághoz, hogy az én dédnagyapám, az édesapám apai nagyapja már 1907-ben is baromfitenyésztéssel foglalkozott.

Bárány Péter a Master Good cégcsoport ügyvezetője és tulajdonosa

Mennyire volt egyértelmű az, hogy folytatja a családi hagyományokat és a cégcsoportban fog tevékenykedni?

Számomra ez már gyerekkorom óta egyértelmű volt, hiszen minden nyáron 8-10 éves koromtól kezdődően részt vettem a munkában. Először kezdésként csak 1-1 hetet, de aztán 12-14 éves koromtól fogva 2-3 hetet is eltöltöttem a cégnél. Így joggal mondhatjuk azt, hogy gyakorlatilag az életem részévé vált ez a szakma.

Ön szerint mi a helyes módszer, arra, hogy a gyermek bekapcsolódjon a családi vállalkozásba, illetve tovább vigye azt?

Véleményem szerint egy gyermeket nem 18 éves korában kell elkezdeni nevelni, hanem viszonylag korán kell megteremteni azokat a feltételeket, hogy lehessenek pozitív élményei és így kötődése is a szakma iránt. Az első időszakban inkább az érzelmi kötődésnek kell kialakulnia, mely kisgyermekkorban elsősorban játékos formában valósulhat meg, aztán egyre nagyobb feladatokkal lehet megbízni és ha ehhez a munkához siker élmény is társul, akkor kialakul egy erős kötődés a szakma iránt. Úgy gondolom, hogy sok esetben a problémát az jelenti, hogy a gyermek az agráriumban dolgozó szülők esetében csak azt látja, hogy az édesapja szinte sosincs otthon és nem ér rá vele foglalkozni, tehát a tevékenységgel kapcsolatban nem lesz semmilyen pozitív élménye.

Hogyan jelenik meg az innováció a cégcsoportjuk életében?

Az innováció a cégcsoport életében nagyon fontos szerepet játszik. Nagyon szerteágazó a tevékenységünk és a cégcsoportunk működése, hiszen nem csak egy szűk profillal rendelkezünk. Cégcsoportunk gyakorlatilag a szántóföldi integrációtól, a takarmány gyártáson keresztül, a tenyésztésen át, keltetéssel, hízlalással, vágással és feldolgozással és a Sága révén készítménygyártással is foglalkozik. Ezen kívül még rendelkezünk a tevékenységeket kiszolgáló szervizekkel és ehhez kötődő melléktermék feldolgozó tevékenység is jelen van a cégcsoport életében. Éppen ezért fontos, hogy egyszerre több területen legyünk innovatívak. Túlzás lenne azt állítani, hogy az innováció egyedül az én érdemem, hiszen a cégben dolgozik édesapám és a bátyám is és természetesen nagyon sok nagyszerű kollégánk is van, akik kitűnő ötleteikkel, jó meglátásaikkal segítik a munkánkat. Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy az innovatív megoldásaink nem csak Magyarországon de nemzetközileg is elismertek. Ilyen például a trágyafeldolgozás és a trágya újra hasznosításának a megoldása, amelynek során növényi tápanyagot készítünk a telepünkről begyűjtött baromfitrágyából és Bio-fer márkanéven értékesítjük azt. Szintén innovatív megoldás, hogy a vágóhídi melléktermékeket feldolgozzuk és kutyaszalámit készítünk belőle. Egy kimagasló innováció az állatok napi 24 órában történő monitoringozása, amelyet egy barcelonai startuppal közösen fejlesztett robot segítségével végzünk. Ez tulajdonképpen egyszerűen csak annyit jelent, mintha egész nap egy gondozó folyamatosan figyelné az állatokat, s feljegyezne mindent, ami az istállóban történik. Ez a módszer segíteni fog bennünket abban, hogy többet tudjunk meg az állatok viselkedéséről és az állatok számára optimális környezet kialakításáról.

A járvány helyzet mennyire befolyásolta a cégcsoport működését?

A COVID járvány természetesen cégünk működését is nagy mértékben hátráltatta. A HORECA (szállodák, éttermek és catering) szektor szinte egyik pillanatról a másikra történő leállása hátrányosan befolyásolta a cégünk munkáját is tavaly márciusban. Az ezt követő újra nyitások hatására ismét megindulhatott az értékesítés, de természetesen csak takaréklángon. Véleményem szerint a beszűkült piaci lehetőségeket mindenféleképpen pótolni kell más piaci csatornákkal. A cégcsoport árbevételének a 70%-a exportban végződik, de mivel ez a járvány az egész világot érinti így az exportot is befolyásolta a cégünk életében. Viszont az büszkeséggel tölt el, hogy a cégcsoportban leépítés nem történt, mindenki meg tudta tartani a munkahelyét.

Mire a legbüszkébb az életében?

Természetesen a legbüszkébb a három lányomra vagyok. Ha a cégcsoport életét nézzük arra lehetek a legbüszkébb, hogy együtt dolgozhatom édesapámmal és bátyámmal és a nagyon sok kiváló kollégámmal, így joggal állíthatom, hogy az eredményes munkánk kulcsa a tökéletes együttműködés. Ami szintén büszkeséggel tölt el, hogy 17 évvel ezelőtt sikerült megvásárolni a kisvárdai vágóhidat és gyakorlatilag a nulláról kezdtük el az élelmiszeripari tevékenységünket, amely mára eljutott oda, hogy Európa és világ szinten is a cégcsoportunké a legkorszerűbb és legkomplexebb vágóhíd. Ehhez azonban szükség volt a Baromfi Coop Kft.-re is mint kitűnő alapra, hiszen a kft. tevékenységével, értem ezalatt a tenyésztést, a keltetést, a hízlalást és a takarmány gyártást biztos hátteret szolgáltatott ehhez a világszintű élelmiszeripari céghez.

A jövőre nézve milyen terveik vannak? Említette, hogy a legbüszkébb a három lányára, számukra milyen szerepet szán a jövőben a cégcsoport életébe?

Szeretnénk tovább építkezni, szeretnénk tovább fejleszteni a cégünket és ebben a dologban is nagyon nagy az egyetértés a családban. A legkisebb lányom két és fél éves tehát ő még messze van a pályaválasztástól, viszont a középső és a legnagyobb lányom és a bátyám gyermekei éppen most értek abba a korba, hogy elkezdhetik a nyári munkát a cégnél.

Törös Ramóna

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook