Hírek

Bemutatjuk Magyarország Legszebb Birtoka Precíziós gazdálkodás kategória döntőseit!

Ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Magyarország Legszebb Birtoka díj kiírása. A következő napokban bemutatjuk azokat a jelölteket, akik bejutottak a döntőbe, ezúttal tekintsük meg a Precíziós gazdálkodás kategória döntőseit!

Aranykalász Gazdák Kft.

Tégláson, a Degenfeld-kastély szomszédságában található az Aranykalász Gazdák Kft. telephelye: a kastély egykori, ma már felújított gazdasági épülete ad helyet a vállalkozás központjának. Így jó szerencsével még akár Kazinczy Ferenc vagy Csokonai Vitéz Mihály is megfordulhatott abban az épületben, ahol később termelőszövetkezet alakult, ma pedig Szabó Sándor és fiai hoznak növénytermesztéssel, sertéstartással és integrációval kapcsolatos döntéseket.

A tulajdonos 40 éve foglalkozik sertéshizlalással és az ehhez szükséges takarmányok előállításával, majd megalapította saját vállalkozását, és önállóan belekezdett a lucerna, kukorica, napraforgó, repce és őszi búza termesztésébe, amit ma már három fiával közösen végeznek. A talajvédelem a kezdetektől fontos szempont a téglási gazda életében: a talajtaposás elkerülése érdekében vásárolt hevederes járószerkezetű traktort, és 17 éve mulcstechnológiát alkalmaz. A generációváltással és a kor követelményeivel párhuzamosan a precíziós gazdálkodás is elkezdődött; a talajművelés már műholdvezérelt, és a hozamtérképezés és differenciált vetés bevezetése is tervben van.

Az öthektáros telephely istállóval, magtárral, silókkal és szárítóval beépített – a térség legnagyobb integrátoraként itt összpontosul a termelőkkel zajló közös munka, a tárolás és akár az értékesítés is.

Magyarország Legszebb Birtoka 2021. – a Precíziós gazdálkodás kategória jelöltje, az Aranykalász Gazdák Kft. from Agrotrend Média Kft. on Vimeo.

Bogár József

Apósa, sógora révén fogott a gazdálkodásba a 90-es évek elején Bogár József, akinek az irányítása alatt Kajászó és Velence határában, 400 hektáron működik két családi gazdasága és vállalkozása, ahol a hagyományos szántóföldi növények, őszi káposztarepce, őszi búza, napraforgó és kukorica mellett szóját is termesztenek.

A legnagyobb kihívás itt is az időjárással küzdeni, a mulcs otthagyásával is ezt próbálják megoldani Kajászón, de a meglévő géppark folyamatos cseréje, a precíziós technológia bevezetése is ennek érdekében történik. Saját bevallása szerint már nagyobb a gépparkja, mint ami jelenleg feltétlenül szükséges volna, viszont a szélsőséges időjáráshoz úgy lehet a legjobban alkalmazkodni, ha minél precízebben tudnak dolgozni. Így már érthető a mérleges műtrágyaszóró, a hidas traktor megléte, de az elmúlt évek csapadékszegény őszein a sikeres repcevetés is a sávos technológia létjogosultságát igazolta.

A hozamtérképezés a kezdetektől, a differenciált vetés és műtrágya-kijuttatás fokozatosan vált a gazdálkodás részévé, s mára a talaj-előkészítés és a betakarítás is korszerű, precíziós gépekkel történik, a gépek működését pedig RTK-antennarendszer segíti. Bogár József birtokain saját tapasztalat, hogy a nem precíz eszközökkel művelt szomszéd táblákhoz mérten milyen látványos, mérhető az eredményük.

Magyarország Legszebb Birtoka 2021. – a Precíziós gazdálkodás kategória jelöltje, Bogár József from Agrotrend Média Kft. on Vimeo.

Vadas-Agro Kft.

Bács-Kiskun megyében, a Kalocsához közeli Öregcsertő-Csornapusztán található a Vadas-Agro Kft. telephelye, itt él és dolgozik a Vadas család. A 90-es évek elején 4 hektár bérelt földön kezdték a gazdálkodást, valódi családi gazdaságként. Lépésről lépésre nőtt a művelt területek nagysága, a gépek technikai színvonala, valamint az alkalmazott technológiák színvonala is. Ma már 700 hektárt művelnek, konvencionális szántóföldi növényeket, őszi búzát, kukoricát, repcét és napraforgót termelve, amit saját maguk dolgoznak fel, tisztítanak, szárítanak és tárolnak, egészen az értékesítésig.

A gazdaság lételeme a pontos és precíz munka; ez az alkalmazott technológián is látszik, hisz a telephelyen korszerű, automatizált egységekkel felszerelt, energiahatékony szemestermény-szárító és hűthető silótároló van; a jövedelem optimalizálása érdekében a földeken helyspecifikus gazdálkodást folytatnak, a talajaik megóvása érdekében a szármaradványt visszadolgozzák, illetve 15 éve forgatás nélküli talajművelést végeznek, hamarosan pedig gumihevederes traktor és kombájn érkezik a gazdaságukba.

A fenntarthatóságot nemcsak a szemlélet és a precízió garantálja, hanem a generációváltásban való gondolkodás is: nagyobbik lányuk most kezdte el a velük közös munkát a vállalkozásban.

Magyarország Legszebb Birtoka 2021. – a Precíziós gazdálkodás kategória jelöltje, a Vadas-Agro Kft. from Agrotrend Média Kft. on Vimeo.

agrotrend.hu 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook