Hírek

Börtön járt az áfa nélkül értékesített cukorért 

Börtönbüntetésre ítélt a Debreceni Törvényszék pénteken, nem jogerősen három embert, akik az Európai Unió területén beszerzett cukrot általános forgalmi adó (áfa) nélkül hozták forgalomba Magyarországon.

Tatár Tímea, a törvényszék szóvivőjének tájékoztatása szerint különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, közokirat-hamisítás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt az elsőrendű vádlott 3 év, a másodrendű 2 év 4 hónap, a harmadrendű 2 év börtönt kapott. Az ügy további négy vádlottját közérdekű munkára ítélték, megrovásban részesítették, illetve egy év próbára bocsátották. A bíróság az elsőrendű vádlottra 150 millió forint vagyonelkobzást rendelt el.

A vádirati tényállás szerint a vádlottak 2011 és 2013 között a cukrot nettó áron, főként Szlovákiából, Lengyelországból és Csehországból vásárolták fel, majd Magyarországon kis árréssel, az áfa beépítése nélkül értékesítették. Az ügyletekhez több olyan gazdasági társaságot használtak fel, amely a befolyásuk vagy az irányításuk alatt állt. 

A cukrot több láncolaton keresztül értékesítették tovább, s a termékmozgásról hamis bizonylatokat állítottak ki. A cukor végül olyan raktárakba jutott, amelyeket a vádlottakhoz köthető vállalkozások üzemeltettek, s onnan a cukor kiskereskedőkhöz került. A tényleges, első magyarországi beszerző a cukor eladása után az áfát nem fizette meg. 

A vádlottak rendszeresen egyeztették a színlelt áru- és pénzforgalmat, megtervezték és végrehajtották a banki átutalásokat és a készpénzfelvételt, felügyelték a cukor eladása során felmerülő feladatokat. Mindehhez több külföldi székhelyű gazdasági társaságot is felhasználtak, leginkább a negyedrendű vádlott által képviselt szlovákiai bejegyzésű cégeket. A D. Kft. – amelynek beszerzéseit és értékesítéseit az elsőrendű vádlott végezte – 2011-2012-ben így csaknem 252 millió forint vagyoni kárt okozott a költségvetésnek. 

A cég számára három másik vállalkozás állított ki számlákat, amelyek mögött nem volt valós gazdasági esemény. Egy másik társaság, a D.F. Kft. két év alatt 118,5 millió forint áfát igényelt vissza jogtalanul. A hajdúszoboszlói K. Kft. könyvelésében nagy összegű külföldi értékesítéseket szerepeltetett – így szintén áfát igényelhetett vissza -, de ezek nem voltak valósak. Az áru nem került ki külföldre, hanem más társaságok közbeiktatásával belföldön talált gazdára, az adómentes értékesítés miatt ez a cég 140 milliós vagyoni hátrányt okozott a magyar költségvetésnek.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosítást, az egyik vádlott védője 3 nap gondolkodási időt kért, a többiek felmentésért fellebbeztek. A bíróság döntött arról is, hogy megszünteti az elsőrendű vádlottra vonatkozó lakhelyelhagyási tilalmat.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés