2019.10.20., vasárnap , Vendel

Hírek

2017. augusztus 09. szerda • 13:02

Búzaszentelő ünnepséget tartottak Zalában

A búzagyűjtő nap alkalmából a Zala-Cereália Kft. zalaszentgrót-tüskeszentpéteri malmában tartotta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Zala Megyei Szervezete búzaszentelő ünnepségét.

A 2017. augusztus 7-i eseményt Süle Katalin, a NAK Zala megyei elnöke nyitotta meg, majd a megye gazdái által összegyűjtött búzát Kovács Sándor katolikus plébános, Hodánics Péter Csaba református és Zsugyel Kornél evangélikus lelkész szentelte meg az adományozók és a meghívott vendégek körében – számolt be az eseményről honlapján az agrárkamara.

Süle Katalin elmondta, hogy a megyében három gyűjtőponton volt lehetőségük a gazdáknak búzát felajánlani. A programhoz 65 gazdálkodó csatlakozott eddig, és mintegy 19 tonna búzát gyűjtöttek össze. Megemlítette az idei viszontagságos időjárási körülményeket is: a termésátlagok kedvezőtlenebb képet mutattak, mint a tavalyi évben, ami hozzájárult ahhoz, hogy idén kisebb mennyiséget tudtak felajánlani a gazdák.

Király László, a Zala-Cereália Kft. ügyvezető igazgatója örömmel vette, hogy idén is részesei lehetnek a Magyarok Kenyere Programnak. Az idei év már a harmadik, hogy gyűjtőpontként is üzemelnek, a tüskeszentpéteri malomban pedig megőrlik a búzát.

A lisztet a korábbi évekhez hasonlóan rászoruló gyermekek részére adományozza a NAK megyei szervezete.

agrotrend.hu / NAK

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.