Hírek

Csaló ukránok teszik zsebre a brit segélyeket

Mintegy 170 ezer háború elől menekülő ukránt fogadtak be a brit családok az Otthonok Ukrajnának program keretében. A házigazdák szerint a menekültek egy része annak ellenére kihasználja a brit jóléti rendszert, hogy anyagi helyzete alapján nem lenne erre rászorulva.

Az Origo vendéglátók online közösségére hivatkozva azt írja, hogy a csoport egyik aktív tagja, Emma Nishigaki szerint a program részeként Nagy-Britanniába érkezők a jogosultak állami támogatásának igénylésekor nem a valós adatokat tüntetik fel.

Bizonyos mértékű támogatást (Universal Credit) kapnak a megélhetési költségek fedezésére, ha megtakarításaik 16 ezer font (6,7 millió forint) értékhatár alatt vannak, és teljes támogatást, ha ez nem éri el a 6 ezer fontot (2,6 millió forint). A nyugdíjkorhatárt betöltöttek heti 200 font körüli nyugdíjjóváírást is igényelhetnek. A brit házigazdák azonban úgy vélik, hogy az ukránok nem nagyon vallanak igazi anyagi helyzetükről.

MailOnline-ban megjelentek szerint a méltatlankodó házigazdákat összefogó privát Facebook-csoport egyik tagja azon húzta fel magát, hogy Universal Creditet igénylő vendégei 200 fontos Apple AirPodot vásároltak, de további példákat is említ a brit lap.

Fotó: wikimedia

A kormány idén szigorúbb szabályokat vezetett be az Egyesült Királyságba érkező ukránokkal kapcsolatban, január óta több mint 80 ezer ukránt zártak ki a segélyprogramból.

A szigorításra azért volt szükség, mert egy januári jelentésből kiderült, hogy a vendéglátók útlevéladatait több vízumkérelemnél is felhasználták. A matematikatanárként dolgozó Emma Nishigaki a MailOnline-nak elmondta, kiderült, hogy útlevelét 22 vízumkérelemhez használták fel a tudta nélkül. Ms. Nishigaki szerint nyilván többségben vannak azok az ukránok, akiknek valóban szüksége van segítségre, különösen az ország keleti részéről érkezőknek, ahol a legerősebb a harcok dúlnak, de az efféle visszaélések rájuk is rossz fényt vethetnek.

„Egy nagyon kedves hölgy vendégeskedett nálam a lányával, és annak ellenére kértek maguknak támogatást – beleértve az ingyenes iskolai egyenruhát, laptopot, univerzális hitelt -, hogy nagyon gazdagok voltak" – nyilatkozta Nishigaki asszony. Márciusban a háború elől menekülők között az Egyesült Királyság volt az ötödik legnépszerűbb célpont Oroszország, Lengyelország, Németország és Csehország után.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook