Hírek

Dr. Nagy István agrárminiszter az agrárágazat összefogását kéri a járványhelyzetben

Számítunk az ágazat szereplőinek szorgalmas munkájára, hogy a koronavírus-járvány ideje alatt is friss és egészséges élelmiszerek kerülhessenek a magyar családok asztalaira.

Nemcsak hazánkat, kontinensünket, hanem az egész világot példátlan kihívás elé állítja a COVID-19 koronavírus. A járvány ugyanis az egészségünk mellett a gazdaságra is pusztító hatást gyakorol. A kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető, tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében hazánk egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki. Az előttünk álló kihívásokat csak közös erővel, összefogva tudjuk leküzdeni.


forrás: Dr Nagy István Facebook

Az elmúlt napokban jól láthattuk, hogy a magyar emberek számára az egyik legfontosabb kérdés a biztonságos élelmiszerellátás, a táplálkozás ugyanis alapvető szükséglet.

Hálával és köszönettel tartozunk a magyar gazdáknak, mert elhivatottságuknak köszönhetően megfelelő élelmiszer-mennyiség áll rendelkezésre.

Az Agrárminisztériumban mindent megteszünk azért, hogy a hazai élelmiszerlánc megfelelően működjön. Éppen ezért ágazati szintű operatív bizottságok felállítását kértem a szakmai szervezetektől, hiszen tudnunk kell azokról a nehézségekről, amelyek a gyakorlatban megjelennek és próbatételt jelenthetnek az Önök számára.

Hangsúlyoznom kell, hogy a magyar élelmiszeripar, és a magyar mezőgazdaság sokszorosan többet termel, mint amennyit mi el tudunk fogyasztani. Tehát a magyar ellátás biztonságban van.

A gazdákat arra biztatom, hogy tartsanak ki és folytassák munkájukat. Az Agrárminisztérium, a kormány és bátran mondhatom, hogy az egész ország mellettük áll, és minden segítséget megad ahhoz, hogy közösen átvészeljük ezt a nehéz időszakot.

Magyarország több mint ezer éves történelméből jól tudjuk, hogy ha baj van, akkor a magyar emberek mindig számíthatnak a gazdatársadalomra. Arra kérem most is a termelőket, hogy ebben a szorult időszakban is legyenek hazánk aranytartalékai. Számítunk az ágazat szereplőinek szorgalmas munkájára, hogy a koronavírus-járvány ideje alatt is friss és egészséges élelmiszerek kerülhessenek a magyar családok asztalaira. Vigyázzunk egymásra!

agrotrend.hu / Dr Nagy István Facebook

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook