Hírek

Drónokkal az orvhalászok ellen

Rossz világ jár az orvhorgászokra és orvhalászokra. Manapság semmi sem marad rejtve a technikával segített figyelő szemek elől.

A Tisza Horgászegyesület halőreinek munkáját ugyanis egy éve már kutatódrón is segíti. A kis repülő eszköz ötszáz méter magasságba tud emelkedni, és akár nyolc kilométerre is kiküldhető. Rendelkezik hőkamerával és reflektorral, a vele készített fotók és videófelvételek bizonyító erejűek – írja a szoljon.hu.

fotó: Mészáros János

– A drón főként a nehezen megközelíthető helyeken tesz nekünk nagy szolgálatot, illetve ha illegálisan tevékenykedő személyeket akarunk megközelíteni úgy, hogy ne vegyenek észre – ecsetelte az eszköz előnyeit hírportálunknak az egyik hivatásos halőr.

– Rendszeresen végzünk vele rutinellenőrzéseket. Pár perc alatt ki lehet csomagolni és fel lehet küldeni. Éjszaka is tudjuk használni, a hőkamerának köszönhetően, nagy sebességgel repül, és azonnal küldi az általa készített felvételeket. Van hangszórója is, azon keresztül rá tudunk szólni a szabálytalankodókra.

A drónt az egyesület minden vízterületén bevetik, legsűrűbben az Alcsi-Holt-Tiszán, a Zagyván, a Kakat-éren, a Jászsági-csatornán, valamint az NK-III/2 csatornán. Időjárás- és vízállásfüggő, hogy mikor, melyik vízterület igényel több figyelmet. Télen rendszerint a vermelőhelyeket kell fokozottan figyelniük, napi szinten végeznek rutinellenőrzéseket. Nyáron sok a horgász a partokon, csónakokban, ez már eleve elriasztja a renitenseket a szabálytalan halszerzéstől.

Az Alcsi-Holt-Tiszán ezerkétszáz stég és számtalan olyan hely van, ahol el lehet bújni, így ez a víz is fokozott őrzést igényel. Ha alacsonyabb a vízszint, mert leengednek például egy csatornát, akkor nyilván könnyebben ki tudják szedegetni és eltulajdonítani a vízből a halakat. Az ilyen vízterületek is intenzívebb ellenőrzést igényelnek.

– Volt már több olyan elfogásunk, amikor egyébként nem lehetett volna bizonyítani a szabálysértést vagy a bűncselekményt, de a drónnal készült fényképek, illetve a videófelvételek igazolták, hogy mi is történt valójában a vízparton – mesélte a halőr.

– Előfordult például, hogy nehezen megközelíthető vízterületen vagy a nádban elbújtak a rabsicok. A partról nem lehet látni őket, van, hogy csónakból sem, fentről viszont igen. Labirintusszerű járatokat tapostak a nádban, Z-alakban közelítették meg a vizet, hogy ne lehessen észrevenni se őket, se a járatot. Ám madártávlatból gond nélkül felderíthetőek az ilyen esetek.

Megesett, hogy valaki tilalom idején úgy tartotta meg a halat, hogy eldugta a mögötte száz méterre lévő kukoricásban vagy a közeli kis csatornában. A drónos megfigyelésnél ez sem maradhat titokban.

– Gereblyézőket is értünk tetten, szedtünk föl varsát, marázsa hálót. Dolgozunk halradarral is, és használunk fentőt, azaz a víz alatt húzunk olyan eszközt, amibe a kihelyezett háló beleakad. A talált hálót nem szedjük fel rögtön, hanem megvárjuk, míg érte jön valaki. Mi elmegyünk a helyszínről, és drónnal figyeljük, mikor megy oda valaki.

Együtt szoktunk dolgozni a vízirendészettel, kisebb falvaknál a körzeti megbízott segít, ami azért is jó, mert ha kapunk magunk mellé járőrt, a rendőr azonnal tud intézkedni, ha a tiltott tevékenység már bűncselekménynek minősül.

– A gereblyézést például tiltja az állatvédelmi törvény is, így akkor is bűncselekménynek számít, ha az illető még nem is akasztott halat. Szerencsére ma már nagyon sok a szabálykövető horgász, érzik annak súlyát, hogy vigyázni kell az állományra, ha azt akarják, hogy lehessen halat fogni.

Segítik a munkánkat, értesítenek minket, ha szabálytalanságot tapasztalnak, kihelyezett hálót találnak. A halőrök telefonszáma rajta van az engedélyen, mi pedig huszonnégy­órás szolgálatot teljesítünk, és nem hagyunk őrizetlenül egy vízterületet sem – hangsúlyozta a halőr.

agrotrend.hu / szoljon.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés