Hírek

DUNAVIN Borverseny és Borünnep a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campusán

A DUNAVIN Borverseny és Borünnep projektindító sajtótájékoztatója során Nyitrainé dr. Sárdy Diána a MATE Budai Campusának főigazgatója, a Szőlészeti és Borászati Intézet igazgatója köszöntötte a vendégeket. Beszédében kiemelte a Duna-menti borászatok együttműködésének jelentőségét és ismertette a projekt legfontosabb célkitűzéseit. A határokon átívelő szakmai kapcsolatok erősítése mellett kiemelt fontosságú a 175 borminta vizsgálata, tudományos eredményeinek disszeminálása, amelyhez nagy örömmel adott szakmai támogatást a MATE Szőlészeti és Borászati Intézete. A Dunavin Borünnepen debütáló rövidfilmek segítségével az érdeklődők tájékozódhattak a borászati technológiákról, a bio szőlőtermesztés és borkésztés jelentőségéről, a borok érzékszervi összehasonlításáról a Duna két oldaláról és a piackutatás eredményeiről, valamint a borpiac, a bormarketing és a borturizmus jelentőségéről a Duna mindkét oldalán.

A borverseny keretein belül az érzékszervi bírálatra jelentős számú, összesen 123 minta érkezett öt különböző borvidékről, amelyet a négy szakmai bizottság mellett egy díszvendégekből álló VIP bizottság bírált. A versenyt követő borünnep során az érdeklődő borászatok, a gasztronómia és a turizmus képviselői is megkóstolhatták a régió borait.

fotó: MATE

Geönczeöl Attila a SZKALA Borászok és Szőlészek Polgári Társulásának elnöke hangsúlyozta, hogy a felvidéki borászatok számára milyen lehetőségek rejlenek a Dunavin Projektben. „A Duna két oldala valaha jóval szorosabb szálakkal kötődött össze, mint manapság, gazdaságilag, kulturálisan, szakmailag egyaránt. Ezek a kapcsolatok a határok légiesebbé válásával természetes módon erősödnek ugyan, de nem elég gyors ütemben. El kell érnünk, hogy a Duna folyó ne szétválassza, hanem összekösse a két régiót. A Dunavin projekt hozadéka számunkra, hogy a folyamat felgyorsul, a dél-szlovákiai borok ismertté válnak a Dunától délre is, erősödik a borturizmus és a szakmai együttműködés. Mindez a felvidéki borászoknak nagyobb ismertséget, piacbővülést jelenthet. A két oldal közösen szerepel a magyar és a szlovák médiában, így érdekesebbé válik a vidék mindkét ország borkedvelői, turistái számára, erősíteni tudjuk egymás hangját. A szakmai együttműködést is fontosnak tartjuk, jobban meg kell ismernünk egymás borait, technológiáját, borkultúráját.”

Bozzai Zsófia összefoglalta a Piackutatás eredményeit „A birtokszerkezet elaprózott mind a Dél-szlovákiai mind a Duna hozzánk közelebbi oldalán is. A kisbirtokok számára a helyben értékesítés a legfontosabb, a borturizmus, a komplex szolgáltatások kialakítása, illetve fejlesztése, a csomagok, a tartózkodási idő meghosszabbítása releváns lehet, fontos a szálláshelyek, és a gasztronómia fejlesztése, a vendéglátásban való értékesítés a helyben értékesítés után a második legfontosabb értékelést kapta. Fontos lenne a vendégfogadás fejlesztése és ezáltal a közvetlen értékesítés további erősítése. A fenti szempontok erős érzékenységet, kitettséget mutatnak a vírushelyzettel összefüggésben, ezért célszerű lenne növelni az online értékesítést, ami jelenleg mellőzött. Térségi összefogással megfontolandó lenne egy régiós webshop fejlesztése, és egy régiós nagykereskedés kialakítása is.”

Az Interreg programok

Az Interreg programok az 1990-es évek óta erősítik a határmenti régiók közötti területi együttműködést. Magyarország és a környező államok már jóval az EU csatlakozást megelőzően részesültek támogatásban a Phare CBC (Cross Border Cooperation) programok keretében, így a szlovák-magyar határmenti területek is. Fő célkitűzés, hogy a határ mindkét oldalán működő szervezetek közösen dolgozzanak ki és valósítsanak meg projekteket, amelyek reflektálnak a gazdasági, szociális igényekre, nehézégek leküzdésére. A borászati tematikájú projektek nem előzmény nélküliek, ugyanakkor a DUNAVIN projekt egyedülálló kezdeményezés, amely integrálja a teljes határmenti térség borvidékeit. A felmérések és a személyes találkozások megerősítik az igényt a határ mindkét oldalán működő borászatok közötti összefogásra. Pilot projektnek tekintjük a DUNAVIN-t, amely erősíti, intézményesíti a borágazat szereplőinek együttműködését, összhangban a Támogató szervezet célkitűzésével.

agrotrend.hu / MATE

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook