Hírek

Ébredeznek a darazsak

Lassan ébredeznek téli álmukból a darazsak, amelyek a méhekkel ellentétben többször is megszúrhatnak. Mindez nagy veszélyt jelenthet az arra érzékenyeknek.

Csuvár Mihály néhány évvel ezelőtt kezdett el darázsirtással foglalkozni. Mára jó pár fészket eltávolított, köztük a képen látható lódarázsotthont is. Mind mondja, ezek a rovarok bár lényegesen nagyobb méretűek, mint más fajták, kevésbé agresszívek, és csak ritka esetben támadnak. Míg a német darazsak őrszemei, ha kifigyelik a fészekre nézve veszélyes betolakodót, jeleznek a katonáknak, amelyek már célzottan lépnek fel. De ne menjünk ennyire előre, hiszen ilyentájt még csak a királynők vannak talpon!


Méretes lódarázsfészket is eltávolított már Csuvár Mihály /Fotó: BMH/

– Ha nem szeretnénk, hogy a padlásra vagy egyéb helyekre, ahová általában beköltöznek, fészket rakjanak a darazsak, ajánlatos ilyenkor kitenni a csapdákat. Ezek a télen megbújt és most előjövő királynőket fogják meg, amelyek azt keresik, hová fészkeljenek. ők alapítják majd a kolóniát, amelyben több ezer példány is kifejlődhet nyárra – árulta el Csuvár Mihály.

A férfit számos esethez riasztották már. Az egyik legnagyobb, egy méter átmérőjű fészket, Gyomaendrődön, egy idős asszony kérésére távolította el tavaly. Csuvár Mihály miután a sötét pajtába lépett, először nem is vette észre a hatalmas, német darazsak által összehordott építményt. Alaposabb átvizsgálás után döbbent rá, mivel áll szemben.

– Általában a darazsak bejárási pontjától mintegy fél méterre található a fészek. Fontos, hogy azt alaposan elérve végezzük az ártalmatlanítást. Az nem megoldás, hogy purhabbal eltorlaszoljuk a nyílást, mert más irányba úgyis kirágják magukat. Ez lehet például a mennyezet, és azon keresztüljutva még a lakótérbe is eljuthatnak. Ennél az esetnél nem volt komplikáció, a megfelelő szerrel lefújtam, majd miután elpusztultak a darazsak, levettem és elégettem a fészket. Utóbbi nem szükséges, hiszen elhagyott fészekbe soha nem költözik újabb kolónia – fogalmazott a szakember.

Hozzátette, egy szezont, amely általában nyár elejétől őszig tart, 6-8 csípéssel meg szokott úszni. Azonban volt olyan alkalom, mikor hiába a védőfelszerelés, irtás közben a ruhája alá kúszott egy darázs.

– A csuklómnál az egyik eret érte a szúrás, így közvetlen a véráramba jutott a darázs által kibocsátott anyag. Nem vagyok allergiás, de le kellett ülnöm tíz percre, mert alig kaptam levegőt, továbbá ömlött rólam a víz.

A talajba is fészkelhetnek a rovarok. Ha földön lévő lyukba látunk ki-be repdesni darazsakat, legyünk óvatosak.

– A fiam fűnyíróval ment át egy ilyen focilabda méretű fészek felett, 28 csípéssel torolták meg a darazsak.

Csuvár Mihály szerint az enyhe tél miatt idén várhatóan több darázzsal kell számolni. Most még a telet átvészelt királynőkkel találkozhatunk, amelyek a tavasz megérkeztével magukhoz térnek és elkezdik keresni a fészek kiépítésére szolgáló ideális környezetet, ahol megkezdik a tojások lerakását.

A fészek építését és később a lárvák etetését négy-hat hétig a királynő végzi, majd ha a dolgozók felnőtté válnak, visszahúzódik és csak a tojások rakásával foglalkozik. A darazsak többek között megrágott fű, száraz fakéregből építkeznek, melyeket a nyálukkal tapasztanak össze. Ha a fészek kiépítésére elfogyna a hely, képesek akár lyukat rágni maguknak a falba, hogy kolóniájukat bővítsék.

A méhekkel ellentétben a darázs több szúrásra is képes, fullánkja nem szakad bele az áldozatba. A fullánkkal átjuttatott méreganyag nagy részét acetilkolin alkotja. A méreg toxintartalma a darázs étrendjétől is függ. Az inkább rovarokat, húsokat fogyasztó darázs csípése mérgezőbb.

agrotrend.hu /  Beol

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook