Hírek

Egyetemi campus épül Sepsiszentgyörgyön

A magyar kormány 4,15 milliárd forinttal támogatja az Sapientia Alapítvány sepsiszentgyörgyi fejlesztéseit, ahol a 2015 óta működő agrármérnöki szak.

10 hektáros telket vásárol és egyetemi campust épít Sepsiszentgyörgyön a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet (EMTE) működtető Sapientia Alapítvány magyar állami támogatásból – közölte a Krónika című napilap.


Az egyetem jelenleg 30 alapszakot és 12 mesterszakot működtet több erdélyi helyszínen – fotó: Sapientia EMTE

A magyar kormány 4,15 milliárd forinttal támogatja az alapítvány sepsiszentgyörgyi fejlesztéseit, ahol a 2015 óta működő agrármérnöki szak mellett még idén elindulhat az erdőmérnöki képzés és a következő 2 évben a sport szak is beindulhat – tudta meg a Krónika Kató Béla erdélyi református püspöktől, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnökétől.

A campus-építési projekt az idei év egyik prioritása, ám lebonyolítása többéves folyamat, hiszen hosszadalmas és bürokratikus eljárás, amíg a telekvásárlástól az építkezés befejezéséig eljutnak.

Az alapítvány elnöke hozzátette: hangsúlyt fektetnek az új szakok beindításához szükséges infrastruktúra kiépítésére is.

– Az erdőmérnöki szak engedélyeztetési iratcsomóját január végén nyújtják be az illetékes romániai minőségbiztosítási hatósághoz. Ha megkapják az engedélyeket, már idén szeptemberben 30 helyet kínálnak a diákoknak, ebből 25 lesz tandíjmentes és 5 költségtérítéses – részletezte az adjunktus.

A sepsiszentgyörgyi és Kovászna megyei önkormányzati vezetők, a Sapientia EMTE és a magyar kormány képviselői 2013-ban jelentették be a sepsiszentgyörgyi tagozat indításának tervét, kiemelve, hogy olyan szakok indítását tervezik, amelyek jelenleg nem elérhetők a romániai magyar felsőoktatásban.

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat 2014-ben 10 éves ingyenes szerződést kötött az egyetemmel az egykori Gámán János Szakközépiskola épületének bérbeadásáról, meghosszabbítási lehetőséggel. Itt indult el 2015 őszén az agrármérnöki szak.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés