Hírek

Egyre nagyobb hangsúlyt kaphat az alternatív módszerek alkalmazása

Fokozottabb figyelmet érdemel a talajok védelme, kiderült mennyi a gazdák terület öntözési igénye, véget ért a trágyázás tilalmi időszak, de beköszöntött a fagy, vadkárfelmérési útmutató és protokoll készül, továbbra is szorgalmazzák a napelem-farmok épülését, agrárerdészettel növelhető a mezőgazdasági kibocsátás – ezek voltak a hét hírei az Agrotrend.hu-n.

Már készül a vadkárfelmérésre vonatkozó útmutató – az objektív protokoll megalkotása a cél –  Új kamarai osztály alakult, amelyen belül négy munkacsoport is létrejött: a vadgazdálkodási; az erdőgazdálkodási; a támogatási és jogalkotási; illetve a közjóléti és természetvédelmi. Érkezik a vadgazdálkodás új jogszabályi környezetének kialakítása. Az új vadászati törvény, majd a kapcsolódó új végrehajtási rendelet után a közeljövőben megjelenik a vadgazdálkodási tájegységi terveket tartalmazó miniszteri rendelet.

110 millióból épült az új szomódi baromfivágóhíd – A támogatás igénybevétele nélkül megvalósuló vágóhíd napi 2000 baromfi feldolgozására alkalmas, Esztergom, Győr, Komárom és Tatabánya kiskonyháinak, éttermeinek ellátása az elsődleges cél. A szomódi vágóhídon 10 új munkahely létesült, de a beszállítókat is tekintve ennél jóval több családnak nyújt megélhetést. 

Bár véget ért a hivatalos trágyázási tilalmi időszak a nitrátérzékenyterületeken, ugyanakkor az időjárás miatt továbbra sem szabad a termésnövelő anyagokat kijuttatni. Ugyanis a felszín alatti vizek védelme miatt, a trágya ki juttatása tilos, ha a talaj öt centiméter vagy annál nagyobb mélységig tartósan fagyott, vízzel telített, valamint az összefüggő hótakaróval borított.

Véget ért az öntözési stratégia részét képező, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által koordinált öntözési igény-felmérés. A közel 40 ezer tagot érintő vízigény-felmérés során kiderült, hogy az ezen gazdálkodók által a jövőben öntözni kívánt területek összesen 377 ezer hektárt tesznek ki.

fotó: 123rf

Megújulóenergia használatával csökkenthetők a költségek – A kis teljesítményű szélgépek kiválóan hasznosíthatók bárhol, ahol vizet kell biztosítani: vízpótló öntözés, legeltetéses állattartás. A napenergia felhasználásának is vannak régtől ismert módjai: a szárítás, aszalás. Különösen az üvegházi növénytermesztésben hasznosítható az enegia költségek csökkentésére. Ezek a technológiák viszonylag újak, drágák, a megtérülésük közép- vagy hosszú távú – ám az áruk fokozatosan csökken, így egyre inkább kiválthatják a hagyományos energiaforrásokat.

Pályázati lehetőség és a METÁR rendszere segíti a megújuló energia térnyerését – segítséget az METÁR-ról szóló tájékoztató a földművesek számára, hogy kisteljesítményű erőművekből álló napelem-farmokat hozzanak létre. 2017 elején indult a megújulóenergia-forrásból előállított villamos energia működési támogatására szolgáló METÁR rendszer. A pályázatos zöld prémium típusú támogatási jogosultság a pályázati kiírásban rögzített időtartamra (de legfeljebb 20 évre) nyerhető el. A pályázati eljárásban kiosztható új támogatási jogosultságok pénzügyi korlátja évi 1 milliárd Ft 2017-2026 között.

Ne emiatt maradjon le a pályázatról – fontos változás a fiatal gazdáknál – A módosítás értelmében egyértelművé válik a szükséges üzemméret számítása és annak kalkulációja. A módosítás ITT érhető el.

Fazekas Sándor: az uniónak támogatnia kell a családi gazdaságokat – a KAP keretében nyújtott területalapú támogatások elsődleges feladata, hogy jövedelempótló pénzügyi hozzájárulást nyújtsanak a gazdáknak. Magyarország álláspontja az, hogy kiemelten fontos az agrárberuházások támogatásának fenntartása. A kormány számára a magyar gazdák az elsők, azonban fontos feladat ezzel egyidőben az unió belső piacának védelme is.

Áttekintjük a gazdák előtt álló feladatokat – Nitrátjelentés teljesítését 2018. január 1 – 2018. március 31. között lehet megtenni a Nébih felé. Közvetlen támogatások esetében az anyajuhtámogatási pályázat benyújtásának határideje március 20. Tenyészkos, tenyészbak vásárlásának támogatása: október 1. és március 31. között vásárolt tenyészállatokra lehet benyújtani 2018. április 1. és április 30. között. Szőlőültetvények szerkezetátalakításhoz és átállásához nyújtott támogatás határideje február 28.

fotó: Pixabay

Mindenkit lenyom az oroszok búzája a világpiacon – Egyre javulnak az orosz mezőgazdaság kilátásai, az elmúlt években az orosz búzatermelés robbanásszerű növekedést mutatott. Az amerikai mezőgazdasági minisztérium úgy számolt, hogy Oroszország „csupán" 36 millió tonna búzát fog exportálni a jelenlegi szezonban.

Nem törődünk eleget a talajok védelmével – ezen is változtatni akar a kamara – Egyértelmű, hogy az élelmiszerlánc első láncszeme a talaj, sokszor mégsem törődünk vele úgy, mint a lánc többi tagjával. Pedig ahhoz, hogy egészséges élelmiszer kerüljön a fogyasztók asztalára, az alapanyagokat szennyeződésektől mentes talajon kell megtermelnünk. A talaj egészségének legfontosabb mércéje a szervesanyag-mennyisége, ami kulcsfontosságú a hosszú távú terméshozamok, az élelmiszer-minőség, a szélsőséges időjárásnak ellenálló képesség és a talajszén tárolásának, a humuszépítő folyamatok megindításának szempontjából. 

Agrárerdészeti rendszerek alkalmazásával nagyobb termelési érték produkálható – Bemutatták az Agrárerdészet című könyvet, amelyben olyan hasznosítási lehetőségeket, módszereket szeretnének felmutatni a szerzők, amelyek főként a kis és közepes családi vállalkozások számára lehetnek hasznosak. A leírt módszerekkel, például gyenge minőségű termőföldeken, vagy vizes területeken lehet gazdaságosabban, az eddiginél több haszonnal gazdálkodni. Különösen az ország azon területein lehet ez hasznos, ahol a klímaváltozás hatásai már most is nagyon szembetűnőek. A számítások szerint hosszabb távon 80-90 milliárd forinttal növelhető a mezőgazdaság kibocsátása.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés