Hírek

Egyre népszerűbbek a halászati termékek

Csökkenést jósolnak az idei haltermelést illetően, míg az ágazat bevétele a tavalyival megegyezhet.

Néhány százalékkal csökkenhet idén az évente 24 ezer tonnát kitevő haltermelés, az ágazat árbevétele a tavalyihoz hasonlóan 13,5-14 milliárd forint körül alakulhat – mondta a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője az MTI-nek.


Az ágazat a legtöbbet pontyból termel – fotó: fishworld.eu

Lévai Ferenc szóvivő – az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója – hozzátette, hogy a csökkenés hátterében elsősorban a kormoránok téli kártétele és a tavaszi belvíz okozta károk állnak.

Ismertette, hogy Magyarországon 26 065 hektáron üzemelnek tógazdaságok.

A haltermelés jelentős részét, jellemzően az étkezési méretű halakat októberben és novemberben halásszák a termelők.

Az ágazat a legtöbbet pontyból termel, a tavalyi mennyiség mintegy 17,5 ezer tonnát tett ki.

Emlékeztetett, hogy mind az ágazat, mind az agrártárca törekszik a hazai halfogyasztás ösztönzésére. Jelenleg az egy főre jutó halfogyasztás évente 6 kilogrammot tesz ki, amely messze elmarad a 25 kilogrammos uniós átlagtól. 

A szóvivő kitért arra is, hogy a magyar vásárlók még mindig a húsvéti és a karácsonyi időszakban keresik legjobban a halakat, és

egyre inkább nő az igény a feldolgozott, illetve konyhakész halászati termékek iránt. 

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) júniusban közzétett jelentése szerint tavaly az előző évhez képest 2,4%-kal kisebb, több mint 26 ezer hektáron üzemeltek tógazdaságok az országban, 37 hektár új halastavat létesítettek és 222 hektár területet újítottak fel.

A jelentésből kiderült, hogy

2017-ben a tógazdaságokban 21 208 tonna halat termeltek, ennek 81,1%-át az étkezési pontytermelés tette ki, amely az előző évhez képest 18,6%-kal nőtt. 

A halászati és akvakultúra-termékek külkereskedelmi forgalma 4%-kal emelkedett 2017-ben a megelőző évhez képest, ennek hátterében az import bővülése áll, mivel az export elmaradt az előző év azonos időszakának szintjétől.

Az importérték 6%-kal, 1,8 milliárd forinttal emelkedett, míg az exportérték 3%-kal, 240 millió forinttal csökkent a 2016. évihez viszonyítva – áll az AKI jelentésében.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook