Hírek

Egységes agrárszakképzési rendszert kell létrehozni

Másfélszeresére nőtt a magyar mezőgazdaság kibocsátása az elmúlt hat évben. Az agárminiszter számít arra, hogy a pályát elhagyók visszatérnek, és hogy az agrárszakképzés egyre népszerűbb lesz.

A gazdasági növekedés fő hajtómotorjának számító mezőgazdaságban a kibocsátás 2010 óta másfélszeresére nőtt, Magyarország mintegy 120 országba exportál minőségi, GMO-mentes, egészséges élelmiszereket, miközben az ágazatban csupán 15-20 százalék a szakképzettek aránya – mondta a földművelésügyi miniszter Karcagon, a Karcagi Szakképzési Centrum által szervezett a Jövő szakképzése – a szakképzés jövője országos szakmai konferencián.

Fazekas Sándor elmondta: a magyar mezőgazdaságban 220 ezer főállású foglalkoztatott dolgozik és mintegy 600 ezer ember talál megélhetést az ágazatban. Hozzátette: történelmi ritkaságnak számít, hogy munkaerőhiány alakult ki az ágazatban, főként a gépész, állatgondozó és kertész szakmákban. A miniszter számít arra, hogy a pályát elhagyók visszatérnek, és hogy az agrárszakképzés egyre népszerűbb lesz. Úgy vélte, hogy az inaktívak, a Start munkaprogramban dolgozók és a szociális segélyből élők között is lesznek, akik elhelyezkednek a mezőgazdaságban vagy ilyen jellegű képzésen vesznek részt.

Fotó:Pixabay

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) koncepciója szerint egységes agrárszakképzési rendszert kell létrehozni. Napjainkban az agrárszakképzés 80 százalékát irányítja az FM – tájékoztatott a miniszter. Közölte, a 2016/2017-es tanévben 2,7 százalékkal magasabb a beiskolázási arány az FM intézményeiben az előző tanévhez képest, összesen 8195 tanuló kezdte meg a tanévet. Ezzel szemben az agrár-felsőoktatásban 20 százalék körüli mértékben csökkent a tanulók száma, miközben a technológiai fejlődés mind jobban megköveteli a felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberek alkalmazását. Kiemelte: ugyanakkor az egyre inkább fehéredő ágazatban több területen lehet boldogulni középfokú végzettséggel és betanított munkásként is.

A kormány által elfogadott Tessedik Sámuel agrárszakképzési koncepció legfontosabb célja, hogy a szakképzés rendszerének a megújítása az agrár- és élelmiszergazdasági ágazat sajátosságainak a figyelembevételével valósuljon meg. A koncepció elsődlegesen a duális képzés erősítését és a szakképzési rendszer fejlesztését helyezi előtérbe – mondta.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés